Vágólapra másolva!
Több települést csak szerda reggelre szabadítottak ki a hó fogságából. 54 alsóbbrendű út még járhatatlan főleg Borsodban, Győr térségében, Veszprém és Vas megyében. A legtöbb helyen elállt a havazás és csökkent a szél. A vonatok mindenhol elindultak, de késésekre kell számítani. A Volán-járatok már nem mindenhova tudnak eljutni. Sok helyen újabb havazásra lehet számítani.
Vágólapra másolva!
Forrás: MTI
Fotó: MTI

Az ország 54 alsóbbrendű útján nem lehet közlekedni, főleg az ország középső és déli részében - tájékoztatta az MTI-t az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője szerda reggel. Dobson Tibor elmondta: a tűzoltókat az éjszaka folyamán mintegy 250-szer riasztották, főleg árokba csúszásos és koccanásos balesetekhez. A hivatásos szervezetek keretében kedden közel négyezren vettek részt a havazás okozta munkálatokban és több mint 1400 gép segítette az ország útjainak takarítását.

A vonatok országszerte rendben indultak szerda hajnalban, ugyanakkor az elfagyott váltók miatt kisebb-nagyobb késésekkel kell számolni. 15-20 perces késésekre kell számítani a hegyeshalmi vonalon, a Tatabánya és Komárom térségében lefagyott váltók miatt.

Mentőautók akadtak el Győr-Moson-Sopron megyében

Győr-Moson-Sopron megyében 12 alsóbbrendű út járhatatlan és egy település, a rábaközi Fehértó szerda reggelig megközelíthetetlen volt. A havazás csillapodott a megyében, Sopron térségében 20, másutt 15 centiméteres az átlagos hóvastagság. A szél azonban nem csökkent, helyenként a széllökések elérik a 60 kilométeres óránkénti sebességet. A szél miatt kialakult hóátfúvások járhatatlanná tettek több utat. A megyében a helyközi Volán-járatok közül hat nem érkezett meg a célállomásra. Szerda hajnalban a Rábaközből és Pannonhalma térségéből vesebetegeket szállító mentők akadtak el a havas utakon. Az egyik már kiszabadult a hó fogságából, a másik mentőkocsi még várja a hóekét, mert segítség nélkül nem tud megbirkózni a 60 méter hosszú, 40-50 centiméter magas hóátfúvással.

Több falu megközelíthetetlenné vált

Télidőhttp://www.fokuszonline.hu/cgi-bin/htmlos.cgi/25410.14.3617702216872537514A Fókusz Online könyvajánlatábólNézze meg a havazásról készült fotókatjavascript:an('http://www.origo.hu/adsminisites/ho/index3.html','width=500,height=420,top=100,left=100,scrollbars=no')

Veszprém megyében Ajka és Pápa környékén, valamint a Káli-medencében több falu megközelíthetetlenné vált. Ezeket szerda reggelre szabadították ki a hó fogságából. Ajka térségében a hóakadályok miatt több községbe nem indultak a Volán járatai. A buszok a megyében jelentős késésekkel közlekednek. A megyét átszelő 8-as főút csak nehezen járható.

Vass megyében minden település megközelíthető, de a hóátfúvások miatt több helyen járhatatlanok az utak. Kemenesháton, Celldömölk térségében, Kőszeg és Csepreg között, valamint Szombathely és Sárvár között Vát környékén, továbbá Vasvár és Oszkó közt az út csak egy nyomon járható. A Volán-járatok közül hajnalban nem érkezett meg a megyeszékhelyre több kisebb településről az autóbusz. A szakemberek egész éjjel 50 géppel dolgoztak az utak felszabadításán, ám a munkát elakadt autóbuszok mentése akadályozta.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében szerdán a kora hajnali óráktól ismét havazik, több út továbbra is járhatatlan; ugyanakkor valamennyi település megközelíthető. A helyenként egy-másfél méteres hótorlaszok és hóátfúvások miatt nem lehet közlekedni.

Budapesten és a legtöbb megyében járhatók az utak

Budapesten éjszaka mintegy 100 géppel és 1600 hómunkás segítségével igyekeztek a fő- és a tömegközlekedési utakat, a hidakat és a felüljárókat, valamint a gyalogátkelőhelyeket és a járdákat megtisztítani. Az ekézés és a szórás eredményeképpen - a leesett körülbelül 20 cm-es hó ellenére - a legtöbb fő- és tömegközlekedési útvonal vizes, latyakos, illetve a külső területeken hókásás, így általában egy sávon járható. Az alacsony hőmérséklet miatt a magasabban vezető utakon és a külső kerületekben mindenütt előfordulhatnak síkos útszakaszok is. A mellékutcák mindenütt havasak, síkosak.

Forrás: MTI
Forrás: MTI

A BKV Rt. járművei rendben elindultak. Egyelőre a hegyi utakon közlekedő járatok is elmennek a felső végállomásukig, de a 128-as autóbuszok a 28-asok vonalán járnak. A földalatti és a metrók szerelvényei gyakrabban indulnak. A 41-es villamosok a Belvárosba való eljutás segítése érdekében meghosszabbított útvonalon a Deák Ferenc térig közlekednek.

Szolnok megye útjai járhatók, de ismét megkezdődött a havazás, és ha ez a nap folyamán tartós lesz, a közlekedési nehézségekkel változatlanul számolni kell.

Szabolcs megyében is járhatók az utak. A térségben kisebb-nagyobb intenzitással egész éjjel havazott, a hó vastagsága körzetenként már 15-32 centiméter közötti.

Csongrád megyében szinte minden utat megtisztítottak a hótól szerda kora reggelre; jelentős mennyiségű hó nem esett kedd este óta.

Nógárd megyében is járható minden út, a hókotrók eljutottak a mellékutakra is. Kedd estétől csökkent a havazás intenzitása, 24 óra alatt 16-20 centiméteres hó esett le Nógrádban. Jelenleg a megye északkeleti részén jeleznek gyenge havazást, de az előrejelzés szerint szerdán már nem várható újabb hóesés.

Bács-Kiskunban nincs megközelíthetetlen település. Kedd este óta sehol sem esett a hó, és szinte mindenütt szélcsend volt. Szinte valamennyi főútvonal két nyomsávon járható, a hókotrók már az alsóbbrendű utaknál tartanak. A vonatok és buszok némi késéssel mindenhol közlekednek.

Hajdú-Bihar megyében valamennyi fő- és mellékútvonal két sávon járható. A főutak hókásásak, latyakosak, a mellékútvonalak havasak, ezért mindenütt lassúbb a közlekedés. Az éjszaka folyamán Debrecenben elakadt mentőautót kellett kiszabadítaniuk a hókotróknak. A Volán-buszok 10-20 perces késéssel közlekednek.

Békés megyében az összes fő- és mellékút járható. Somogy megyében minden út járható, annak ellenére, hogy kedden 25-40 centiméter hó esett. Pest, Heves és Tolna megyében is jól járhatók az utak. Baranya megyében nehezen, de járhatóak az utak.

Komárom-Esztergom megyében a folyamatos havazás miatt a mellékutak mellett a főutak is havasak, csúszósak; a megfelelő felszereltségű autókkal lassan, de biztonságosan lehet haladni. Szerda hajnalra 22-23 cm friss hó esett.

Zalában a főútvonalak mindegyike már könnyebben, a mellékútvonalak többsége lassabban járható. A rédicsi nemzetközi határátkelőnél éjfél után mindkét irányban megindulhattak a kamionok, felszabadult a 86-os főút kritikus szakasza. A külvilágtól fél napra elzárt szlovén határmenti Felsőszenterzsébet bekötőútját is teljesen szabaddá tették.