226 milliót költöttek Medgyessyék autóra

Vágólapra másolva!
Kiss Elemér kancelláriaminiszter válaszolt Répássy Róbert fideszes képviselő újabb kérdéscsomagjára. A legtöbb kérdés ismét Keller László közpénzügyi államtitkár tevékenységére vonatkozott. Kiss Elemér közölte: Keller azon vizsgálatai is nyilvánosak, melyeket a Medgyessy-kormány tevékenységével kapcsolatban végez, így történt ez például a hattyúházi irodabérlés esetében is. A miniszter közölte azt is, hogy Keller nem a Proware-jelentésre alapozva tett feljelentést az In-Forrás ügyében.
Vágólapra másolva!

Répássy Róbert fideszes frakcióvezető-helyettes még az ünnepek előtt újabb kérdéscsomagot nyújtott be a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszternek, Kiss Elemérnek. Ebben továbbra is Keller László közpénzügyi államtitkár feladatkörével foglalkozott elsősorban. A témák ugyanakkor kibővültek a hattyúházi irodabérléssel, a Parlament előtti jégpályával, az október 23-i rendezvényekkel, valamint a minisztériumok létszámára vonatkozó kérdésekkel.

A kérdések és válaszok szó szerinti szövegehttp://www.fidesz.hu/index.php?MainCategoryID=10&SubCat=48&CikkID=6904

Kiss Elemér a gépkocsi- és mobiltelefonállományt firtató kérdésre közölte: jelenleg 197 darab gépkocsija van a minisztériumnak, ebből harmincat vásároltak a kormányváltást követően, de 12 tervezett csere volt. A gépkocsibeszerzés összköltsége 226 millió forint volt. A kormányváltást követően 66 mobiltelefont vásároltak, 2 millió forintért.

Az október 23-i rendezvényeket szervező cégről Kiss Elemér közölte: a közbeszerzési eljárás során a legkedvezőbb ajánlatot választották ki. 7 céget hívtak meg, a felhívásra négy ajánlat érkezett. Kiss állítja: a tervezetthez képest 10 millió forintot sikerült megspórolni. Az elszámolás - mint írta a miniszter - hetek óta nyilvános.

Répássy a Parlament előtti jégpályával kapcsolatban is érdeklődött, hogy miért az adott - MSZP-közeli - cég nyert. A kancelláriaminiszter válasza szerint 24 pályázót hívtak meg ajánlattevőnek tárgyalásos eljárás keretében. Ezek közül 10 céget a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium és a Jégkorcsolya Szövetség javaslata alapján, tíz céget a Budapest Business Journal Book of Lists című kiadványának rendezvényszervező listája alapján választottak ki, további négy cég pedig önként jelentkezett Medgyessy bejelentését követően. A Bíráló Bizottság a Szín-lap Bt. ajánlatát találta egyedül érvényesnek - írta Kiss Elemér.

A hattyúházi irodabérléssel kapcsolatban Kiss azt közölte a fideszes politikussal, hogy tisztességes bérleti szerződés született, ezért nem bontják azt fel. Hozzátette: a Területfejlesztési Hivatal elnöke hibát követett el akkor, amikor a bérleti szerződést megelőző közbeszerzési eljárás során csupán egyetlen ingatlan címét adta meg a Miniszterelnökség Közbeszerzési és Gazdasági Igazgatóságának. Annak ellenére, hogy az eljárás nem sértett jogszabályt, felmentették.

A Fidesz frakcióvezető-helyettese Baja Ferenc kommunikációs államtitkársága felől is érdeklődött. A válaszból kiderül: A 12 fős államtitkárságnak nincs önálló költségvetése. 2002-ben 9-10 millió volt, 2003-ban pedig 18-20 millió forint a tervezett költségigénye. A teljes hivatal pedig, amely a kormányzati informatika működtetésével összefüggő feladatokat és az uniós csatlakozás társadalmi kommunikációját is ellátja, 80 fős, tavalyi költségvetési igénye pedig 34 millió forint, 2003-ban pedig várhatóan 70-80 millió forint lesz. Kiss újra megerősítette azt is, hogy a MeH létszáma nem bővült jelentősen a kormányváltást követően.

Répássy kérdéseinek jelentős részében ismét Keller László közpénzügyi államtitkár tevékenységével foglalkozott. A kancelláriaminiszter válaszai szerint Keller vizsgálatainak eredményei a hattyúházi irodabérléssel és a jégpályával kapcsolatban nyilvánosak, az október 23-i rendezvényeket szervező céggel pedig nem foglalkozott az államtitkárság. Az átláthatóság elve természetesen mindenkire - így a Medgyessy-kormány közpénz felhasználására is - vonatkozik" - állítja Kiss. Arra a kérdésre, hogy a miniszter szerint Keller pártatlanul és szigorúan szakmai szempontok szerint vizsgálódik-e, Kiss Elemér igennel válaszolt. Répássy azt is tudni akarta, hogyan került az államtitkárhoz a Proware jelentés. A miniszter közölte: Keller jogszerűen hozzáférhetett a jelentéshez, ám az In-Forrással kapcsolatos feljelentését nem erre, hanem "egyéb más, a hatásköre alapján rendelkezésére álló információra" alapozva tette. A Proware több jelentést is készített, ám ezek nem nyilvánosak, és Keller sem hozott nyilvánosságra minden részletet - zárta válaszát a miniszter.