Taszári bázis: plusz 15 rendőr védi Kaposvárt

Vágólapra másolva!
Egyikünk sem hiszi azt, hogy mostani szerepvállalásunk esetén baj lesz, de a baj nem hit kérdése, s nekünk az a feladatunk, hogy nyugodt szívvel állhassunk településünk polgárai elé, hogy mindent megtettünk a biztonság érdekében - hangsúlyozta Kaposvár polgármestere.
Vágólapra másolva!

Szita Károly a taszári kiképzéssel kapcsolatban összehívott,a Helyi Védelmi Bizottság keddi ülését követő sajtótájékoztatón közölte: a 77 város környéki település polgármesterének részvételével tartott ülésen jelen volt a rendőrség, az ÁNTSZ, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság és a közüzemi vállalatok képviselője is, hogy a várható feladatokról tájékoztassák az érintetteket.

A polgármester elmondta: az Országos Rendőr-főkapitányság jóváhagyta a város kérését, hogy a jelenlegi létszámon kívül - szükség szerint - további 15 rendőrt vezényeljenek a somogyi megyeszékhelyre.

- Erre azért kértük az országos rendőr-főkapitányt, mert a város szokásos közbiztonsági tevékenysége mellett több mint 100 létesítmény ellenőrzését tartjuk fontosnak, melyek között nagyobb forgalmú helyek, közintézmények, bevásárlóközpontok is helyet kapnak - erősítette meg Szita Károly. Mindemellett kifejtette, hogy a taszári bázis biztonsága nem rendőri, hanem katonai feladat, a civil lakosság védelmét azonban maradéktalanul el kell látni.

- A tervek szerint január 25-én a rendőrség készenléti szolgálata és a katonai erők már készen állnak arra, hogy elvégezzék feladatukat a térségben - tette hozzá Szita Károly.

BM: Az ellenzék önös célból riogat Taszárral/itthon/20030109bmaz.htmlA védelem felkészült a taszári kiképzésre/itthon/20030109avedelem.htmlJövő februárban várhatóak Taszárra az irakiak/itthon/20021204jovo.html

Mercz Tibor, Taszár megbízott polgármestere kiemelte a taszári gyermekintézmények védelmének megerősítését, az intézményvezetők felkészítését. Hozzátette, a jelenleg működő 11 fős taszári rendőrőrsön kívül az esetleg felmerülő különleges feladatokhoz - az ígéretek szerint - számíthatnak az ORFK segítségére.

A megbízott polgármester a közhangulat kapcsán jelezte, hogy félelem nincs, izgatottság azonban van a faluban.