Idén az egészségügy átalakítása a kormány fő célja

Vágólapra másolva!
A kormány mai informális ülésén kiderült: a kabinet idén a legnagyobb energiát az egészségügy átalakítására, az oktatás fejlesztésére, a gyermekek támogatására, illetve a magyar kultúra fejlesztésére szánja. A kormány úgy véli, hogy 2003 az új esélyek éve lesz és ennek megfelelő programokat kíván a társadalom elé tárni - nyilatkozta a kormányszóvivő a kabinet ülése után.
Vágólapra másolva!

Gál J. Zoltán az idei legfontosabb feladatok közül kiemelte az egészségügy átalakítását és modernizálását, az oktatás fejlesztését, a gyermekek támogatását és ezen belül a gyermekek közötti esélykülönbségek mérséklését, illetve a magyar kultúra támogatását és fejlesztését.

"Ami az elmúlt időszak értékelését illeti, a kormánytagok megállapították: sikeres hét hónap van mögöttük, aminek oka egyrészt az, hogy elkezdődött egy olyan politika, ami a gazdaságban a versenyképesség növelésére, a társadalompolitikában pedig az esélykülönbségek mérséklésére helyezi a hangsúlyt, a külpolitikában pedig Magyarország visszaszerezte, illetve megerősítette nemzetközi presztízsét" - fogalmazott a kormányszóvivő.

Gál J. Zoltán kitért arra, hogy az ország nagy lépéseket tett az európai integráció folyamatában, "Magyarország az unió küszöbén van, amit április 12-én, a népszavazáson léphet át". "A miniszterek szerint az elmúlt időszak egyik legnagyobb értéke az, hogy nyugodt, higgadt, békés hangvételű politizálás kezdődött, az indulatos és agresszív politika helyett, az ország a nyugodt kormányzás hétköznapjait éli" - mondta a kormányszóvivő.

Közölte: a kormány politikájának célja a párbeszéd, a kabinet a célkitűzések megvalósításához partnereket keres, nem pedig ellenségek után kutat. "Ami a kormány politikai karakterét illeti, az a nemzeti közép politikáján belül megteremti az egyensúlyt a szociáldemokrata és liberális értékek között" - fogalmazott Gál J. Zoltán. Hozzátette: a kormány ugyanakkor befogadó politikát kíván folytatni, amely nyitott más értékek, például a mérsékelt konzervatív értékek iránt is, viszont határozottan elutasítja a szélsőségeket és a szélsőséges megnyilvánulásokat.

A gazdaságpolitikai helyzet áttekintése során elhangzott, hogy fontos cél a versenyképesség-növelése, az esélyteremtés fokozása és a munkahelyteremtés. "A miniszterek megállapították, hogy a kormány reális és teljesíthető célokat tűzött maga elé az idei költségvetésben, és büdzsé megteremti a forrásait, alapjait azoknak a programoknak, amelyekről a szerdai ülésen szó esett" - közölte a kormányszóvivő.

Gál J. Zoltán elmondta: a miniszterelnök a megbeszélésen elhangzottak alapján, az ott kialakult célok, elvek és konkrét programok alapján mondja majd el február 11-én a Parlamentben országértékelő beszédét. "A kormányfő akkor tárja a parlament és a közvélemény elé, hogy milyen programokat kíván indítani a kormány ebben az esztendőben, melyek politikájának fő prioritásai az idén" - tette hozzá.

Az ülésen részt vettek a kormánypártok frakcióvezetői is.