Hamisíthatatlan okmányokkal a lakásmaffia ellen

Vágólapra másolva!
Bárándy Péter igazságügyi miniszter szerint a lakásmaffia ellen első sorban a személyi okmányok hamisíthatatlanságával lehetne fellépni, ugyanis a még érvényben lévő, régi személyi igazolványok könnyen hamisíthatók. A miniszter szerint ugyanakkor a lakásokkal kapcsolatos bűnöző csoportokat nem lehet lakásmaffiának hívni, mert ez a kifejezés egy hatalmas, akár nemzetközi hálózatra utal, melynek egy maffiafőnök áll az élén.
Vágólapra másolva!

Bárándy Péter igazságügyi miniszter korrigálta az [origo]-nak korábbi állítását, miszerint nem szervezett csoportok követik el a lakásokkal kapcsolatos bűncselekményeket. Bárándy Péter csütörtökön már azt mondta: ugyan szervezett csoportokról, bűnszövetségekről van szó, de nem maffiáról, mert ez a kifejezés egy hatalmas, akár nemzetközi hálózatra utal, melynek egy maffiafőnök áll az élén. Magyarországon azonban a lakásokkal kapcsolatos bűncselekményeket 5-10-12 fős csoportok követik el - mondta Bárándy.

Az igazságügyi miniszter utóbbi nyilatkozata megegyezik azzal, amit korábban Garamvölgyi László, az ORFK kommunikációs igazgatója mondott az [origo]-nak. Az ORFK információi szerint a bűncselekményeket olyan szervezett csoportok követik el, amelyek ugyanakkor nem felelnek meg a büntetőjogban ismert bűnszervezet fogalmának. A csoport tagjai hatékonyan működő munkamegosztás szerint végzik feladataikat, így szinte minden lakásmaffián belül találni olyat, aki az információk beszerzésével foglalkozik, valamint olyat, aki a jogi feladatokért, a hamis okmányok elkészítéséért, illetve az ügylet tényleges lebonyolításáért felelős. Előfordul az is, hogy a bűncselekmények elkövetésében tippadó ingatlanközvetítő cégek és ügyvédek is részt vesznek.

Az igazságügyi miniszter szerint a lakásmaffia-jelenség ellen elsősorban a személyi okmányok hamisíthatatlanságát kell biztosítani, a jelenleg érvényben lévő régi személyi igazolványok ugyanis nagyon könnyen hamisíthatók. Bárándy szerint átmenetileg megoldást jelentene az ORFK javaslata is, miszerint vezessenek be - az autók mintájára - ingatlantörzskönyvet, amely nélkül nem lehetne eladni a lakást vagy telket. Emellett a miniszter is elismerte, hogy a jelenlegi ingatlan-nyilvántartás rendbetételére is szükség van.