Senki nem érez felelősséget a roma választásért

Vágólapra másolva!
A Fidesz ügyvezető alelnöke szerint meneszteni kellene a belügyminisztert és az Országos Választási Iroda vezetőjét a cigány önkormányzati választás megismétlése miatt. A Belügyminisztériumban közölték: sem a miniszter, sem az OVI vezetője nem fog távozni. A belügyminiszter közben felkérte a kisebbségi ombudsmant, hogy közvetítsen a választáson induló két rivális roma szervezet között. Az ombudsman szerint ennek akkor van értelme, ha a két fél is igényt tart a közvetítésre.
Vágólapra másolva!

A Fidesz ügyvezető elnöke, Áder János pénteki sajtótájékoztatóján kijelentette: a Legfelsőbb Bíróság cigány önkormányzati választásokkal kapcsolatos döntése után meneszteni kell az Országos Választási Iroda vezetőjét és a belügyminisztert is. A Fidesz frakcióvezetője ezt annak kapcsán mondta, hogy a Legfelsőbb Bíróság elrendelte az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) megválasztásának megismételtetését.

A múlt hét végén tartott választás lebonyolításáért a Belügyminisztériumhoz tartozó Országos Választási Iroda volt felelős. Az elektori gyűlést a Lungo Drom cigányszervezet támogatói elhagyták, a végső szavazáson csak a Demokratikus Roma Koalíció tagjai vettek részt, így ez a szervezet lett a választás győztese is. Az Országos Választási Bizottság - amely a parlament által választott testület - érvényesnek találta a szavazást, a Legfelsőbb Bíróság csütörtöki döntése szerint azonban meg kell ismételni a választást, mert a végső szavazásnál már nem volt határozatképes a gyűlés.

Áder János közölte, hogy az Országos Választási Iroda nem tett eleget a voksolással kapcsolatban törvényi kötelezettségeinek. A politikus Lamperth Mónika belügyminiszterrel összefüggésben úgy fogalmazott, hogy a tárcavezető a Legfelsőbb Bíróság döntésével "a második sárga lapját" kapta meg, mivel alig egy hónappal ezelőtt az Alkotmánybíróság marasztalta el a választási eljárási törvény megsértése miatt.

A Belügyminisztériumban az [origo]-val közölték, nem kívánnak érdemben reagálni az Áder János által elmondottakra. A tárcánál hozzátették, sem a belügyminiszter, sem az OVI vezetője nem fog lemondani. A minisztérium szerint erre azért sem lenne szükség, mert a Legfelsőbb Bíróság az Országos Választási Bizottság határozatát semmisítette meg, és a Lungo Drom azon kifogásait, amelyek az OVI-ra vonatkoztak, elutasította.

Az [origo] megkereste az OVI vezetőjét, Rytkó Emíliát is, azonban ő sem kívánt reagálni Áder János felvetéseire. Rytkó ugyanakkor a minisztérimhoz hasonlóan emlékeztetett arra, hogy a Legfelsőbb Bíróság döntése a választás eredményére vonatkozott, amelyet nem az OVI, hanem az OVB hagyott jóvá.

A belügyminiszter közvetítésre kérte fel a kisebbségi ombudsmant

Lamperth Mónika belügyminiszter pénteken felkérte a kisebbségi ombudsmant, hogy közvetítsen a Demokratikus Roma Koalíció és Lungo Drom között az Országos Cigány Önkormányzat sikeres megválasztása érdekében. Lamperth Mónika azért kérte "jószolgálati tevékenységre" az ombudsmant, hogy szakmai tekintélyét latba vetve enyhítse a jelenleg kibékíthetetlennek tűnő ellentétet a két szervezet között.

A kisebbségi ombudsman szerint a belügyminiszter felkérése az intézménye iránti bizalmat jelzi. Kaltenbach Jenő ugyanakkor úgy véli: a közvetítés csak akkor lehetséges, ha az érintettek is igénylik a munkáját. A kisebbségi biztos az MTI-nek nyilatkozva hozzátette: autonóm politikai tömörülésekről van szó, ezért a felek közötti közvetítés csak akkor lehet eredményes, ha a felkérés maguktól a szervezetektől érkezik.

A kisebbségi választásokról szóló törvény módosításáról - amelynek előkészítése a tárca szerint befejezés előtt áll - az ombudsman azt mondta: korábban már megállapodott Lamperth Mónikával arról, hogy a jogszabályon jelentősen változtatni kell, ám azóta erről a kérdésről nem tárgyaltak.