Az SZDSZ szerint nem nemzeti emlékhely a Terror Háza

Vágólapra másolva!
Az SZDSZ szerint nem elvi típusú vita volt a két koalíciós partner között a Terror Háza kapcsán. A vita tárgya a párt szerint az volt, hogy a Terror Háza nemzeti emlékhely-e. Az SZDSZ-es miniszterek nem értettek egyet a 100 millió forintos kiegészítő támogatással.
Vágólapra másolva!

Kuncze Gábor pártelnök és Pető Iván parlamenti képviselő, az Országgyűlés kulturális bizottságának elnöke a pénteki sajtótájékoztatón közölték: nem elvi típusú vita volt a két koalíciós partner között a Terror Háza kapcsán.

Pető Iván kijelentette: a múzeummal összefüggő vita tárgya az, hogy a Terror Háza nemzeti emlékhely-e. A Medián közvélemény-kutató intézet napokban közzétett - általa mérvadónak ítélt - felmérésére hivatkozva azt mondta: nem alakult ki olyan konszenzus, amelynek alapján az intézményt nemzeti emlékhelynek lehetne tekinteni.

Az SZDSZ álláspontját közvetítő képviselő helyesnek nevezte, hogy a kormány elrendelte: szakemberek vizsgálják felül tartalmi értelemben a XX. század állami szintre emelt terrorját bemutató nemzeti emlékhely kialakításának feltételeit.

Pető Iván azt mondta, a Terror Háza működési támogatásának csökkentését célzó, általa jegyzett költségvetési módosító indítvány kapcsán nem alakult ki ellentét az SZDSZ és az MSZP között. Jelezte ugyanakkor, hogy a 100 millió forintos kiegészítő támogatásról vita volt a kormányban, az SZDSZ-es miniszterek nem értettek egyet azzal.

A politikus felhívta a figyelmet arra, hogy indítványában nem foglalkozott a Terror Háza tevékenységével; a magyar közgyűjteményi költségvetés fényében, ismerve a közművelődés pénzügyi ellátását, csökkenteni javasolta az intézmény támogatását.

Pető Iván magánvéleménye szerint a Terror Házát fenntartó közalapítvány kuratóriumában politikai kinevezettek ülnek, ezért helyes az a szándék, hogy szakmai kurátorok kerüljenek a testületbe. Az SZDSZ-es képviselő helyesnek tartja, hogy nem "tisztogat" a kormány, hanem kiegészíti a kuratóriumot.

A múzeum tereinek bővítését illetően a politikus úgy ítélte meg, hogy az állami terrort egy egységes múzeumon belül célszerű bemutatni.

Arra az újságírói kérdésre, hogy járt-e a Terror Házában, Pető Iván azt válaszolta: nem járt és nem is kíván elmenni, de nem tart szükségesnek helyszíni tanulmányozást annak eldöntéséhez, hogy arányos-e az intézmény költségvetése a feladataival.