Gázmérgezés Debrecenben

Vágólapra másolva!
Négyen haltak meg gázszivárgás miatt, gázmérgezésben egy debreceni lakásban. Egyelőre nem tudni, baleset vagy öngyilkosság történt.
Vágólapra másolva!

Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese szerint 18 óra 41 perckor riasztották a tűzoltókat a helyszínre korábban odahívott mentők, mivel gázszivárgást éreztek egy Miklós u. 55. szám alatti földszinti lakásból, de oda nem tudnak bemenni. Elmondása szerint a helyszínre érkező tűzoltók behatoltak a lakásba, de már csak két 40 és 50 éves közötti férfi, illetve két hasonló korú nő holttestét találták meg.

A szakértők jelenleg vizsgálják, hogy mi okozta a négy ember halálát, baleset vagy öngyilkosság. A rendőrség mellett a helyszínen tartózkodnak a tiszántúli gázszolgáltató szakemberei is.