Fővárosi kampány a kutyapiszok ellen

Vágólapra másolva!
Kutyagumi- és kutyafuttatóalapot hoz létre a fővárosi önkormányzat. A 150 milliós keretből indulna a kutyagumi-ellenes kampány. Többek között olyan konténereket helyeznének ki, amelyekből kutyapiszok eltüntetésére alkalmas zacskókat lehet majd ingyenesen kivenni.
Vágólapra másolva!

Kutyagumi elleni kampányt indít a fővárosi önkormányzat. Óriásplakátokon, újságban, tévében próbálják bevonni a budapestieket a kutyapiszok elleni küzdelembe -írja a Magyar Hírlap.

Szolnoki Andrea főpolgármester-helyettes a Magyar Hírlapnak elmondta, hogy amennyiben megszavazza a fővárosi közgyűlés, a százötvenmillió forintos keretből arra is futná, hogy kis konténereket helyeznének ki az utcákra, amelyekből ingyenesen juthatnának zacskóhoz a kutyatulajdonosok. A teli zacskót szemetesbe vagy külön erre a célra szolgáló gyűjtőedénybe lehetne dobni. Emellett a főváros kutyafuttatók építését is támogatná.

Néhány kerületben már alkalmazzák a zacskós módszert több-kevesebb sikerrel. Terézvárosban egy időben tömegesen lopták a kutyagumigyűjtő zacskókat. Akkor hagyott alább a tolvajkedv, amikor minden zacskón felirat virított, hogy ingyenes. A feladattal megbízott közhasznú társaság tavaly 18 ezer ilyen zacskót osztott szét a kutyatulajdonosoknak.

Kudarcba fulladt viszont a XIII. kerület illemhelyprogramja. Az önkormányzat néhány éve közterületi ebvécéket alakított ki kutyafuttatókban, parkokban. Egy idő után azonban kilopták a kutyavécé egyik fontos kellékét, a farudat a homokból, így ma már nem működnek az ebtoalettek.

Üzemelnek viszont a kutyagumi-szippantó gépek, amelyek két- naponta visszatérnek a XIII. kerület belvárosi részeinek szegleteihez. Ám csak akkor tudják felszippantani a kutyapiszkot, ha elférnek az autóktól.