Ma költözik a Sándor-palotába Mádl hivatala

Vágólapra másolva!
Szerdán foglalja el helyét a Köztársasági Elnöki Hivatal a budai Várban található Sándor-palotában. A parlament még tavaly novemberben döntött arról, hogy az államfő hivatalának új székhelye az előző kormány idején felújított épület legyen.
Vágólapra másolva!

Ma költözik a budai Várban található Sándor-palotába a Köztársasági Elnöki Hivatal. Az eredeti tervek szerint a köztársasági elnök már korábban is beköltözhetett volna az épületbe, az informatikai rendszer hibájának elhárítása miatt azonban felborult a menetrend. Mádl Ferenc csak holnap foglalja el új hivatali helyét, szerdán ugyanis még az Országházban fogadja a cseh miniszterelnök-helyettest.

A parlament még novemberben fogadta el azt a törvényt, amely szerint az államfő hivatalának új helyszínéül a Sándor-palota szolgál. Az épület felújítása - amely 2,2 milliárd forintba került - még az előző kormány ideje alatt indult meg. Az Orbán-kormány elképzelései szerint a kormányfő költözött volna a Sándor-palotába. Az új kormány hivatalba lépését követően azonban Medgyessy Péter miniszterelnök közölte, nem kívánja a Sándor-palotába áttenni székhelyét.