Közlekedés - csütörtök

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Budapest

Budapesten jelenleg nem végeznek sebességmérést.

Az M1-es M7-es autópálya közös szakaszán a Budaörsi út után fölborult egy személygépkocsi.

Zuglóban a Erzsébet királyné útján a Fűrész utcánál 2 gépkocsi összeütközött a síneken, emiatt a 62-es és 69-es villamos helyett pótló buszok járnak a Nagy Lajos király útja és a Mézeskalács tér között.

Vidéki utak

A személyautósoknak Hegyeshalomnál kifelé és befelé egyaránt harminc percet kell várakozniuk. A teherautósok kifelé Rábafüzesnél kettő, Sopronnál és Rajkánál egy-egy órás várakozással számoljanak.

Az M1-es és M3-as autópályákon a 2002-es matricák január 31-ig érvényesek. Az M5-ös autópályán ezentúl Budapesttől Kecskemétig 2000 forintot, A Kecskemét és Kiskunfélegyháza közötti szakaszon pedig 800 forintot kell fizetni. Az M7-es autópálya és az M3-as Füzesabony és Polgár közti szakasza január 15-től csak matricával használható.

A 3-as főúton, Miskolcon a 185-ös és a 186-os km-nél csak a belső sáv járható. Az 5-ös főúton Alsónémediben 7,5 tonnás, Kiskunfélegyházán pedig 5 tonnás súlykorlátozást vezettek be. A nehezebb teherjármuvek csak célfuvarban hajthatnak be a településekre. A 6-os főúton Pécsett a 197-es km-nél a külső sávot lezárták, mert közművezetéket építenek. Ugyancsak a 6-os főúton Szigetvárnál csatornát kötnek be, ezért a 230-as és 231-es km között félpályás lezárás van érvényben.

A 33-as főúton Hortobágy átvezető szakaszán, a 35-ösön Józsa belterületén építési munka miatt érvényben maradtak a sebességkorlátozások. A 47-es főúton az Algyői Tisza-hídon burkolathiba miatt vezettek be sebességkorlátozást.