Százezer tonna földet kell megtisztítani Garén

Vágólapra másolva!
A vegyszeres hordók elszállítása után további munkálatok kezdődnek Garén: a hulladéktelepen több mint 100 ezer tonnányi szennyezett földet kell ártalmatlanítani. Ezt a Budapesti Vegyiművek Rt.-nek kell elvégeznie. Szakemberek szerint sürgős volna a beavatkozás, mert a vizsgálatok a veszélyes hulladék terjedését mutatják. 
Vágólapra másolva!

A Környezetvédelmi Főfelügyelőség hétfőn határozatban kötelezte a Budapesti Vegyiművek Rt.-t (BV Rt.) a garéi kármentesítés végrehajtására. A másodfokú döntés szerint a talaj legszennyezettebb részét - megközelítőleg 13 ezer tonnát - Garéról elszállítva égetéssel kell ártalmatlanítani. A többi, mintegy 90 ezer tonnányi földet biológiai eljárással a helyszínen kezelhetnék, de ehhez előzőleg el kell végezni a hulladéktelep teljes szigetelését, hogy megakadályozzák a szennyező anyagok elszivárgását.

Becslések szerint ennek költsége meghaladja a garéi program első fázisára fordított 2,3 milliárd forintot. Ez az összeg több mint ötszöröse a Budapesti Vegyiművek Rt. által saját finanszírozásban ajánlott, de a környezetvédelmi hatóságok által nem megfelelőnek ítélt tervnek, melyben az egész szennyezett földmennyiséget a helyszínen ártalmatlanították volna. A kárelhárítás magas költségeinek ismeretében valószínűsíthető, hogy ismét állami segítségre lesz szükség.