Egyre több diák tetves a fővárosban

Vágólapra másolva!
Egyre több fővárosi diák lesz tetves az iskolában. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szakembereinek nem feladatuk a tetvek eltüntetése, a szülőket pedig nem lehet kötelezni gyermekük tetvetlenítésére. Egy felmérés szerint tavaly csak a Józsefvárosban 1317 gyermek lett tetves, de a XI. kerületben is 341 gyereknek viszketett nem hiába a feje - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

dr. Benya László, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) Fővárosi Intézetének főosztályvezetője szerint a fejtetvesség egyre komolyabb gond a fővárosban. Mivel a tetű nem terjeszt fertőző betegséget, ezért nem tartozik a bejelentendő betegségek közé, de a kerületi védőnők és gyermekorvosok évente szűrik a gyerekeket.

A fejtetvesség ciklikusan visszatérő probléma: a tapasztalatok szerint 20-30 évente üti fel erőteljesebben a fejét. Az élősködők eltávolítására kötelezni senkit sem lehet, így a szakember és a szülők egymásra várnak. Szakemberek szerint a szaktárcának rendeletbe kellene foglalnia, hogy az érintett szülőknek kötelességük eltávolítani gyermekük fejéből a tetveket és a serkéket - írja a Népszabadság.

Sok kerületben az elsődleges kezeléshez nincs elegendő egészségőr vagy fertőtlenítő alkalmazott, így esetenként a főváros vállalja az érintett gyerekek kezelését. Baderna Judit, az ÁNTSZ munkatársa szerint azt sem fogadják el sokan, hogy a tetves gyermeket átmenetileg kitiltják az iskolából.

Az ÁNTSZ adatai szerint évről évre több a fővárosi fejtetves gyerek. Tavaly Angyalföldön 600, Kőbányán 383, Józsefvárosban 1317 gyerek lett tetves, és a gazdagabbnak számító XI. kerületben is 341 gyereket szűrtek ki a szakemberek - közölte Baderna Judit.