Vágólapra másolva!
Négy év börtönbüntetésre ítélték vámorgazdaság miatt az Albacomp számítástechnikai cég volt ügyvezető igazgatóját. A másodrendű vádlottnak 3 év 6 hónapos börtönbüntetést szabott ki jogerős ítéletében a Legfelsőbb Bíróság. Bár a bíróság súlyosbító körülménynek nevezte, hogy a cégvezetők szervezetten követték el a bűncselekményeket, mégis enyhítette az első fokon kiszabott büntetéseket.
Vágólapra másolva!

Különösen nagy értékre elkövetett vámorgazdaság miatt négy év börtönbüntetésre ítélte a Legfelsőbb Bíróság (LB) Minárovits Jánost, az Albacomp számítástechnikai cég volt ügyvezető igazgatóját. Az LB jogerős szerdai döntésével enyhítette a Minárovits Jánosra a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróságon 2001 júliusában kiszabott 6 éves börtönbüntetést. A bíróság 3 év 6 hónap börtönbüntetésre enyhítette az Albacomp- per másodrendű vádlottjára, Gulyás Imrére első fokon kiszabott 6 éves börtönbüntetést is.

A vádirat szerint az Albacomp vezetői az 1990-es évek elején azt tapasztalták, hogy egyes belföldi vállalkozások jóval olcsóbban kínálnak számítógép-alkatrészeket megvételre, mint ahogyan azokhoz cégük a vámterhek és az áfa megfizetése után hozzá tud jutni. A cég vezetői arra a következtetésre jutottak, hogy mindez csak úgy lehetséges, hogy a forgalmazók nem fizetik meg az alkatrészeket terhelő vámot és az áfát.

Az Albacomp vezetői tapasztalataikról tájékoztatták a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságát, ám jelzésüknek semmilyen következményét nem tapasztalták. Ekkor döntöttek úgy, hogy az import során ők is megkeresik a vám- és áfa-csökkentés lehetőségét.

Lényegében ettől kezdve a cég beszállítói - külföldi és magyar bejegyzésű társaságok és a hozzájuk kötődő személyek - nagy tételben folytatták a csempészetet. A vádirat szerint bevett módszer volt, hogy a behozott terméknek csupán a gyári kódszámát tüntették fel, azt félvezetőnek nevezték és az eredeti érték töredékét jelölték meg beszerzési árként. Miután e dokumentumok alapján az eljáró pénzügyőr a terméket nem tudta beazonosítani, így az ügyleti értéket vette alapul és ennek alapján vámolta el az árukat.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság 2001 júliusában hozott ítéletét az ügyészség tudomásul vette, így a másodfokú eljárásra a védők fellebbezése folytán került sor. Az LB ítéletének szóbeli indoklása szerint a bíróság súlyosbító körülményként értékelte a vádlottak bűncselekményének magas fokú szervezettségét.

Ugyanakkor az LB figyelembe vette azt is, hogy a vámigazgatási szabályok módosítása folytán jelenleg 0 százalékos vám terheli a számítógép-alkatrészeket. Az indoklást ismertető bíró rámutatott: bár a bűncselekmény elkövetésének tényét az igazgatási szabályok változása nem befolyásolja, a módosítások révén a vádlottak tettének társadalomra való veszélyességi foka némiképp csökkent. Kifejtette azt is, hogy a vádlottak különösen hosszú ideje álltak a büntetőeljárás alatt, ami pszichikai és egzisztenciális szempontból is kedvezőtlen hatással járt.

Így, a vádlottak bűnösségének megállapítása mellett, az LB Minárovits János, Gulyás Imre és az ügy összes többi vádlottja esetében eltúlzottnak találta az első fokon kiszabott büntetést és enyhítést alkalmazott. Egyes vádlottak esetében az LB elégségesnek tartotta felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását is.