Előzetesben a Moszkva téri bankrablók

Vágólapra másolva!
Előzetes letartóztatásba helyezte a Budai Központi Kerületi Bíróság azt a két fiatalembert, akik korábban hatmillió forintot raboltak el az egyik budai bevásárlóközpontból. Az ő rokonaik igazoltak alibit a móri bankrablással gyanúsított K. Edének.
Vágólapra másolva!

Kedden kommandósok elfogtak két fiatalembert, akik 2001. november 28-án betörtek a Mammut bevásárlóközpont egyik pénzváltójába és elloptak hatmillió forintot - mondta Zsombok György alezredes, az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság főosztályvezetője az MTI érdeklődésére. Az egyik fiatalember húga a nyolc áldozatot követelő móri bankrablás egyik gyanúsítottjának, K. Edének utóbb alibit igazolt. A másik férfi barátnőjének az édesanyja szintén állította, hogy a bankfiók elleni támadás délutánján járt nála K. Ede. Zsombok György nem kívánt nyilatkozni arról, hogy a most elfogott két férfi közösen követett-e el más bűncselekményeket, akár K. Edével együtt.

K. Ede ügyvédje, Lantos Gyöngyi elmondta: kedden ismét meghallgatják védencét. A móri bankrablás ügyében a rendőrség július végén vette őrizetbe és gyanúsította meg K. Edét és H. Lászlót. A bíróság elrendelte előzetes letartóztatásukat, amit októberben öt hónappal meghosszabbítottak. A rendőrség korábban egyesítette a móri bankrablás, valamint egy csepeli postarablás, illetve egy budaörsi fegyveres rablás nyomozását, miután mindhárom bűncselekmény elkövetésével H. Lászlót és K. Edét gyanúsítják.