Az MSZP is vizsgálja a rokonok alkalmazását

Vágólapra másolva!
Miután fény derült rá, hogy a Fidesz frakciójában ülő kisgazdák nagy része rokonát alkalmazza, hogy országgyűlési képviselői munkáját segítse, az MSZP is bekéri a képviselői alkalmazottjainak listáját. A szocialisták eddig nem szóltak bele, hogy az egyéni körzettel rendelkező képviselőik kit vettek fel munkájuk segítésére, a listás képviselők szakértőit azonban a frakcióvezetőnek kellett jóváhagynia.
Vágólapra másolva!

Miután fény derült a rokonok alkalmazására, az MSZP bejelentette: bekéri a képviselői alkalmazottjainak listáját. A szocialisták eddig nem szóltak bele, hogy az egyéni körzettel rendelkező képviselőik kit vettek fel munkájuk segítésére, a listás képviselők szakértőit azonban a frakcióvezetőnek kellett jóváhagynia. A párt frakcióigazgatója szerint a szakértők között nincs "se rokon, se barát, se atyafi".

Az SZDSZ nem vezet nyilvántartást a személyi alkalmazottakról, képviselőikre bízzák, hogy kit alkalmaznak. Az MDF-nél szintén nem tartják nyilván az alkalmazottak névsorát - tudta meg a Magyar Hírlap.

A Fidesz frakcióvezetője januárban kérette be az önéletrajzokat, melyekből fény derült a rokonok alkalmazására. A képviselők tiszteletdíjáról szóló törvény szerint a képviselők egy alkalmazottat foglalkoztathatnak. A politikus alkalmazottját mandátuma időtartama alatt foglalkoztathatja, a képviselői alapdíj 60 százalékáért, havi 120 ezer forintért. A szerződést a képviselő köti alkalmazottjával, ellenjegyzést az Országgyűlés hivatala ad. Ezt az ellenjegyzést a gyakorlatban általában a frakcióvezetők teszik meg. A Fideszbe átült egykori kisgazdák közül mindössze két önéletrajzban nem fedezhető fel a képviselő és alkalmazottja közötti rokoni szál - írta meg tegnap a Magyar Hírlap. A fideszes kisgazdák politikai támadásként értékelték a nyilvánosságra hozott információt.