Magyarország nem kapott felkérést további közreműködésre

Vágólapra másolva!
Magyarország nem kapott felkérést az Amerikai Egyesült Államoktól egy esetleges Irak elleni katonai fellépésben való közreműködésre - közölte a külügyi szóvivő. Román lapok szerint Bukarestet felkérte Washington, hogy közvetlenül támogassa az esetleges katonai akciót. Taszáron eközben a háború ellen tüntettek.
Vágólapra másolva!

Harcoló egységekkel nem kíván részt venni egy esetleges katonai konfliktusban Magyarország, mondta Tóth Tamás. A külügyi szóvivő szerint Magyarország ezt többször hangsúlyozta. A magyar részvétel a dolgok jelenlegi állása szerint a taszári kiképzésre korlátozódik - mondta a külügyi szóvivő.

Románia katonailag is támogatná Amerikát

Az Egyesült Államok felkérte Romániát, hogy nyújtson támogatást egy Irak elleni katonai akcióhoz és abban közvetlenül is vegyen részt - közölte a szombati román sajtó. A román központi lapok nagy terjedelemben ismertettek olyan értesüléseket, amelyek szerint az Egyesült Államok a NATO-ba meghívott valamennyi országot felszólította az Irak elleni katonai fellépés támogatására. A román sajtó szerint Románia esetében ez azt jelenti, hogy az ország az Egyesült Államok rendelkezésére bocsátja légterét, polgári és katonai repülőtereit. Washington emellett azt szeretné, ha Románia az Irakban folytatott katonai műveletek befejezését követően katonai erővel is részt venne az iraki helyzet normalizálásában. Romániától az atom-, biológiai és vegyi fegyverek következményeit felszámoló speciális alakulatok, valamint katonai rendőrök Irakba küldését várja az Egyesült Államok - írták a lapok, amelyek szerint ezeknek az alakulatoknak a felkészítése már meg is kezdődött.

A román kormány megerősítette, hogy felkérést kapott az Egyesült Államoktól az Irak elleni katonai akció támogatására, de hivatalosan a kérés részleteiről semmit nem közöltek. Bejelentették, hogy a román legfelső védelmi tanács hétfőn dönt az amerikai kérésről, s az ott született döntéseket a román parlament elé terjesztik jóváhagyásra. Ezzel egy időben a román külügyminisztérium bejelentette, hogy a bagdadi román képviseleten dolgozó diplomáciai személyzet egy részét - néhány diplomatát, valamint a családtagokat - hazarendelik. Bagdadban marad a román ügyvivő.