Mégis jogszerű volt a Volán-sztájk

Vágólapra másolva!
Jogszerű volt a január eleji Volán-dolgozók sztrájkja - mondta ki a bíróság jogerős határozatában, megváltoztatva ezzel az elsőfokú határozatot. A kollektív szerződés hatálya alatti sztrájkkezdeményezés önmagában ugyanis nem eredményezi annak jogellenességét - indokolt a bíróság. 
Vágólapra másolva!
Sztrájkoló dolgozók, fenyegető igazgatók a Volánnál/itthon/20030106sztrajkolo.html

Jogszerű volt a a Közúti Közlekedési Szakszervezet által 2003. január 6-án 4 óra 30 perctől 6 óra 30 percig meghirdetett sztrájk - mondta ki a Fővárosi Bíróság, megváltoztatva ezzel az elsőfokú határozatot.

Az indoklás szerint annak ellenére, hogy a felek a kollektív szerződést határozatlan időre kötötték, a munkavállalók bérének kérdésében a kollektív szerződés hatálya 2002. december 31-én lejárt. Ezt a határidőt nem tolja ki a szerződés azon rendelkezése, miszerint "a bértárgyalásokat a tárgyév január hó 31. napjáig, kivételesen indokolt esetben február 28. napjáig kell befejezni".

Önmagában a kollektív szerződés hatálya alatti sztrájkkezdeményezés nem eredményezi annak jogellenességét. A sztrájkot ugyan 2002. december 16-án, a kollektív szerződés hatálya alatt hirdették meg, azonban a szerződés lejártát követő időpontra, így az nem ütközött törvénybe - indokol a bíróság. A végzés jogerős.

A buszsofőrök azért sztrájkoltak, mert nem fogadták el a Volán Rt. tulajdonosának, az ÁPV Rt. által ajánlott fizetésemelés mértékét.