Kovács: Budapest is veszélybe kerülhet Huszein miatt

Vágólapra másolva!
Kovács László külügyminiszter szerint végső eszközként nem szabad kizárni a katonai erő alkalmazását Irak ellen. Úgy véli, ha Szaddám Huszein szabad kezet kap, akár Budapest is veszélybe kerülhet. A külügyminiszter bírálta a Fideszt, amiért húzza az időt a Törökországba irányuló eszközök magyarországi átengedéséről szóló döntéssel kapcsolatban.
Vágólapra másolva!

Kovács László külügyminiszter pénteken a Magyar Rádióban azt mondta, hogy "végső eszközként nem szabad kizárni a katonai erő alkalmazását" Irak ellen, mert ha a nemzetközi közösség Szaddám Huszeinnel szemben eleve kizárja a katonai kényszer lehetőségét, akkor ezzel arra biztatja az iraki diktátort, hogy "csináljon nyugodtan azt, amit akar".

A külügyi tárca vezetője szerint ha Szaddám Huszein szabad kezet kap, akkor előbb-utóbb olyan helyzet alakulhat ki, hogy az iraki elnök kénye-kedve szerint intézhet csapást különböző városok, esetleg akár Budapest ellen is.

"Mindenkinek az lenne jó, ha békés megoldás születne, tehát ha politikai nyomással rá lehetne Szaddám Huszeint kényszeríteni, hogy hajtsa végre az ENSZ, a Biztonsági Tanács határozatát és semmisítse meg a tömegpusztító fegyvereket" - tette hozzá.

Kovács László utalt arra, hogy a hét elején az Európai Unió tagállamai a békés, politikai megoldás mellett tettek hitet, de végső eszközként szintén nem zárták ki kényszer, a katonai erő alkalmazását sem.

A külügyminiszter szólt arról is: a NATO ezért úgy döntött, hogy meg kell tenni Törökország védelmének megerősítésére a szükséges lépéseket, hiszen Törökország szomszédos államként arra a következtetésre jutott, hogy veszélyben van a biztonsága, mert Irak esetleg megelőző vagy válaszcsapást mér rá.

A külügyi tárca vezetője szerint módosítani kellene a magyar alkotmányt annak érdekében, hogy összhangba kerüljön a NATO-tagság követelményeivel. Magyarázatul hozzátette: az alkotmány azt írja elő, hogy ha külföldi fegyveres erők - ebbe beleértik az embereket és az eszközöket - "Magyarországról kerülnek alkalmazásra", akkor ezt csak a parlament hagyhatja jóvá. "Magyarországi vagy Magyarországról kiinduló alkalmazás az is, ha ezek az eszközök elmennek Törökországba, és ha Törökországot támadás éri, akkor ezek a rakétaelhárító rendszerek visszalőnek. Ez is alkalmazás, védelmi célú, de alkalmazás" - jelezte Kovács. Hozzátette, az alkotmány módosítására most nincs idő, és szerint a Fidesz ezt nem is szavazná meg.

A Törökországba irányuló eszközök magyarországi átengedéséről péntek délután folytatódó négypárti egyeztetésre utalva a külügyminiszter bírálta a Fidesz álláspontját, amely szerinte "már egy hete az időt húzza", és semmi mást nem szolgál, mint az ország helyzetének nehezítését, tehát belpolitikai érdekeket. "Képzeljük el a fordítottját, azt, hogy Magyarország van bajban, és Magyarország kéri, hogy a NATO segítse meg, hogy szállítson ide a védelemhez szükséges eszközöket, és ezek azért nem érkeznek meg, mert valahol az útvonalon fekvő valamelyik országban egy ellenzéki párt azt mondja, hogy nem, és Magyarország emiatt nehéz helyzetbe kerül" - fejtegette Kovács.

A külügyminiszter irreálisnak és jogilag helytelennek tartja a Fidesznek a négypárti egyeztetésen többször hangoztatott kívánságát, hogy a magyar hatóságok "nyissák fel a Törökországba tartó lepecsételt vagonokat, és tételesen ellenőrizzék, hogy mi van bennük".