Vádemelési javaslat Simek Kitti ellen

Vágólapra másolva!
Vádemelési javaslattal befejezte a nyomozást a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság a nevelőapjának meggyilkolásával gyanúsított 14 éves tótújfalui kislány ügyében. Simek Kitti korábban beismerte tettét, a gyilkosságot azzal indokolta, hogy apja éveken keresztül zaklatta és bántalmazta.
Vágólapra másolva!

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság vádemelési javaslattal befejezte a nyomozást a nevelőapja meggyilkolásával gyanúsított Simek Kitti ügyében. A 14 éves lány mellett várhatóan a vádlottak padjára kerül súlyosan beteg édesanyja is, aki feltételezhetően segített a gyilkosság elkövetésében és a holttest elrejtésében.

Simek Kitti - saját bevallása szerint - augusztus 31-én éjjel fejbe lőtte alvó nevelőapját. Tettét azzal indokolta, hogy a férfi terrorizálta, rendszeresen verte, kínozta, és szexuálisan zaklatta. Korábban egyszer édesanyjával együtt feljelentették a férfit, de amikor ez kitudódott, a nevelőapa kényszerítette őket a feljelentés visszavonására. Ezek után döntött úgy, hogy nevelőapját annak saját fegyverével megöli.