Vágólapra másolva!
Folytatódott a bírósági tárgyalás három férfi és két nő ügyében, akik a vád szerint nagybani heroin kereskedéssel foglalkoztak.
Vágólapra másolva!

Értesülések szerint a perbe fogott terjesztők kábítószert adtak el annak a két nőnek is, akik 2002. november 12 - én túladagolásban haltak meg a Máv kórház mosdójában. A per első és másodrendű vádlottja 2000 április és november között rendszeresen forgalmazott heroint, a forgalom heti 30.000 és 80.000 forint között mozgott.

A harmad és ötödrendű vádlott a két férfi felesége, akik segítséget nyújtottak a terjesztésben. Vád alá helyezték a férfiak egyik vásárlóját is, aki szintén terjesztett és ő a negyedrendű vádlott. Elfogásukkor három vádlottnál is jelentős, 15 gramm mennyiségű heroint talált a rendőrség.

Az ügynek az első fokú tárgyalását a Fövárosi Bíróság szerdán kezdte meg, az öt embert kábítószerrel való visszaélés miatt helyezték vád alá.