Amerikai gépek megsértették az ország szuverenitását

Megsértették Magyarország szuverenitását azok az amerikai helikopterek, amelyek február 20-án átrepültek az ország felett, és tankoltak a Ferihegyi repülőtéren - közölte Juhász Ferenc honvédelmi miniszter a parlament honvédelmi bizottságának szombati rendkívüli ülésén. A hat helikopter és a tankergép ugyanis nem Afganisztánba tartott, hanem egy romániai támaszpontra, erre pedig Magyarország nem adott engedélyt. Az Egyesült Államok pénteken sajnálatát fejezte ki a történtekért.

Juhász Ferenc honvédelmi miniszter az Országgyűlés Honvédelmi Bizottságának szombat délutáni rendkívüli ülésén közölte: megsértette az ország szuverenitását az a hat amerikai helikopter és egy tankergép, amely február 20-án átrepült Magyarország felett.

Juhász közlése szerint a helikopterek és a repülőgép áthaladását az Enduring Freedom elnevezésű műveletben való részvétel kapcsán engedélyezték, azonban kiderült, hogy azok ettől eltérő céllal haladtak át a légtéren, illetve tankoltak a Ferihegyi repülőtéren.

A miniszter elmondta, a szaktárca péntek délután kapta meg azt a szóbeli jegyzéket, amelyben az Egyesült Államok sajnálatát fejezte ki azért a bonyodalomért, amelyet a repülőeszközök magyarországi áthaladása és leszállása okozott.

A közlés szerint az amerikaiak eredetileg úgy tudták, hogy ezek a repülőeszközök az afganisztáni műveletben vesznek részt. A gépek azonban ehelyett a romániai Constantában egy katonai bázison nyújtanak támogatást folyamatban lévő amerikai műveletekhez.

Juhász Ferenc közölte: a kormány minderre kemény hangú válasszal, szóbeli jegyzékben reagált, amelyben azt kérik az Egyesült Államoktól, hogy a jövőben ne forduljon elő hasonló eset.

A miniszter szerint a bizalom elvén működő áthaladási rend sérült most meg, ezért a kormány szigorítani kívánja Magyarország légtér-igénybevételének feltételrendszerét. Határozottan kérni fogják a partnereket, hogy a különböző felhatalmazásokhoz kötődő átrepülésekről konkrét terveket adjanak, és garanciát kérnek arra, hogy a magyar légtér szuverenitását nem fogják megsérteni.

A miniszter arról is beszámolt, hogy a repülőeszközöknek eredetileg Taszáron kellett volna leszállniuk, azonban mivel a rossz időjárási körülmények ezt nem tették lehetővé, Ferihegyen landoltak.

Simicskó István a testület fideszes alelnöke úgy vélekedett, hogy ha nincs rossz idő, és a gépek az eredeti tervek szerint Taszáron landolnak, fel sem tűnt volna, hogy külföldi repülőeszközök "az ország légterében össze-vissza repkednek". Az ellenzéki politikus szerint lehet, hogy korábban is előfordult már, hogy nem az eredeti felhatalmazásnak megfelelő céllal használták Magyarország légterét külföldi repülőeszközök.

A honvédelmi miniszter azonban közölte: egészen csütörtökig úgy tudták, hogy a szóban forgó repülőeszközök Afganisztánba tartanak, csak a pénteki amerikai jegyzékből derült ki, hogy más céllal érkeztek Romániába. Juhász Ferenc hozzátette: a légtérben "nem repkedhetnek össze-vissza repülők", hiszen a légügyi hatóság, a légvédelem minden repülőeszköz útvonalát pontosan meghatározza, és figyelemmel kíséri.

A miniszter szerint abban semmi rendkívüli nincsen, hogy a rossz időjárás miatt más tankolási lehetőséget jelöltek meg a repülőgépek számára. Juhász kiemelte: azért kérte a rendkívüli ülés összehívását, hogy a képviselők és a közvélemény első kézből, azonnal értesüljön a történtekről. Közlése szerint az Enduring Freedom művelettel kapcsolatos felhatalmazás nem rögzíti, hogy melyik országba repülve használhatják a magyar légteret a gépek, csak azt, hogy milyen célból teszik azt.

Simicskó István úgy vélekedett, valóban szigorítani kell az átrepülések ellenőrzését és szükség lesz egy eseti bizottság felállítására, amely megvizsgálja a most történteket, illetve a korábbi áthaladásokat is.