Újabb háborúellenes demonstrációk

Az iraki háború elkerülését és Szaddám Huszein iraki vezető távozását követelve tartott mintegy 40 felvonuló demonstrációt a budapesti iraki nagykövetség előtt szombaton. Közben Jemenben mintegy 300 ezer tüntető, Ankarában pedig több tízezres tömeg gyűlt össze háborúellenes jelszavakat hangoztatva.

A Békelánc Országos Békedemonstráció és a Magyarországon élő iraki demokratikus ellenzéki szervezetek által rendezett demonstráció résztvevői a Hősök terén gyülekeztek és onnan vonultak át transzparenseikkel az iraki nagykövetség elé.

A nagykövetség előtt arabul és magyarul felszólalók hangsúlyozták, hogy egyértelműen elítélik Szaddám rendszerét, de elkerülhető erőszaknak tekintik a háborút. Úgy vélekedtek, hogy a kialakult helyzetért kizárólag Szaddám Huszein a felelős.

A felszólalók közölték: nem állnak a nyilvánvalóan gazdasági érdekeket szolgáló, rendteremtő háború mellé, hanem azt követelik, hogy a politikusok valódi, békés megoldásokat találjanak a helyzet rendezésére. Követelték, hogy Szaddám Huszein békés úton adja át a kormányzást az iraki ellenzéknek.

A szervezők közölték, hogy mivel a nagykövetség részéről senki nem vette át petíciójukat, azt postán fogják eljuttatni részükre.

Háromszázezren tüntettek Jemenben

Több mint háromszázezer tüntető özönlötte el szombaton a jemeni főváros utcáit egy esetleges iraki háború ellen tiltakozva. A Közel-Kelet eddigi legnagyobb háborúellenes tiltakozó megmozdulásának részvevői az Egyesült Államokat és Izraelt "a gonosz tengelyeként" bélyegezték meg, s felszólították az egyiptomi Sarm es-Sejkben ülésező arab vezetőket, hogy tagadjanak meg minden segítséget Washington háborús terveinek megvalósításához. A részvevők az arab országok vezetőit Irak támogatására szólították fel.

Több tízezren tüntettek Ankarában is háborúellenes jelszavakat hangoztatva. A török fővárosban a tiltakozó megmozdulás nem sokkal előzte meg az ankarai parlament ülését, amelyen a képviselők várhatóan jóváhagyják az Irak elleni háborúra készülő amerikai katonák törökországi állomásoztatását. A részvevők felszólították a törvényhozást, hogy utasítsa el az erre vonatkozó amerikai kérést.

KAPCSOLÓDÓ CIKK