Iskolabezárás ellen tüntetnek a szülők

Vágólapra másolva!
Győr, Zalaegerszeg, valamint a fővárosi X. és XI. kerület után más településeken is napirendre kerültek az iskolabezárások. A Fidesz szerint mintegy száz intézmény bezárásáról döntöttek eddig a fenntartók, ezért parlamenti albizottság létrehozását szorgalmazzák, azonban ezt az MSZP nem támogatja. 
Vágólapra másolva!

Március 7-én újra tüntetnek a győri szülők a városi iskolák megszüntetése, átszervezése ellen, de ezúttal a Pedagógusok Szakszervezetének győri képviselői is részt vesznek a megmozduláson. A szervezet nem ért egyet az intézmény-átszervezésekkel, melynek okát a demográfiai apállyal magyarázza az önkormányzat, miközben már januárban bejelentette, hogy a költségvetési hiány miatt 950 milliót von meg az iskoláktól - nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Jáki Katalin megyei titkár. Hasonló a helyzet Zalaegerszegen is, ahol mintegy 700 diáknak és 100 dolgozónak kell új helyre járnia az intézmény-összevonások miatt.

A bezárt intézményeket egy határozat szerint egy évig nem lehetne értékesíteni, ami további költségeket von maga után. Egyes információk szerint erre a határozatra azért volt szükség, mert elterjedt, hogy a bezárásra ítélt iskoláknak már megvannak a gazdái.

A fővárosban legalább hat kerületet érint a bezárási hullám - értesült a Magyar Hírlap, de biztosat csak a kerületi költségvetések elfogadása után lehet mondani. A Fidesz oktatáspolitikusai közel ötven település száz intézményét találták érintettnek. Ezért a miniszteri meghallgatáskor száz kérdést tesznek fel Magyar Bálintnak, többek között arra is választ várnak, hogy támogatna-e az oktatási tárca egy olyan parlamenti albizottságot, amely a bezárásokat tárgyalná. Az MSZP oktatási kabinetje nem támogatja az albizottság létrehozását.