A jegyzők dönthetnek a martinsalakos kártérítésekről

Vágólapra másolva!
Részletesen szabályozta a martinsalakos házak utáni kárenyhítésről szóló korábbi döntést a kormány. E szerint a jegyzők dönthetnek a kártérítésekről, amelyeknek összege bizonyos esetekben a lakás értékének 90 százalékát is elérheti.
Vágólapra másolva!

Egy kormányrendelettel részletesen szabályozták a martinsalakos házak kárenyhítéséről szóló korábbi döntést. E szerint a helyi jegyzők döntenek a kártalanítás mértékéről, ami maximum 140 ezer forint per négyzetméter lehet - közölte Gál J. Zoltán kormányszóvivő.

Az általános szabály szerint eddig csak a lakás értékének 70 százalékáig volt adható kártérítés, de a mostani döntéssel ezt megváltoztatták, így használt lakás vásárlása esetén a kártérítés összege a lakás értékének 90 százalékáig felemelhető.

A korábbi döntés értelmében 450 millió forintot különítettek el 2002 második felében a kárenyhítésre és felújításra. Mint azt a kormányszóvivő megjegyezte, míg az Orbán-kormány 2,4 milliárd forintból kártalanított 93 tulajdonost, addig most 450 millióból 52 lakásra futja.

A martinsalakos házak ügyének előző kormánybiztosát hűtlen kezelés miatt menesztették, és rendőrségi feljelentést tettek ellene.