Félig üzletközpont lesz az új Keleti pályaudvar

Vágólapra másolva!
A MÁV néhány hónapon belül elkészülő új üzleti stratégiája dönti el, hogy a vállalat mikor kezd bele a Keleti pályaudvar központi épületének 10 milliárd forintot igénylő, jelentős átalakításába. Az elkészült tervek szerint üzletekkel teli, föld alatti fogadótermet építenek, ahonnan a vágányokat  - akár közvetlenül a metróból  - gyorsan és akadálymentesen érheti el a pályaudvaron naponta megforduló ötvenezer ember. Az építési engedélyt már megkapták.
Vágólapra másolva!
Forrás: ORIGO
fotó: Barakonyi Szabolcs

Az elkészült tervek szerint a Keleti pályaudvar vonatfogadó csarnoka alatt - a nyugat-európai trendeknek megfelelően - az utasok számára több funkciós közlekedő és szolgáltató területeket alakítanának ki. Vörös Tibortól, a MÁV főépítész-helyettesétől az [origo] megtudta, hogy óriási, 10 ezer négyzetméteres csarnokot lehet létrehozni, ha az épület két oldalsó szárnya alatt lévő, kihasználatlan pincéket összekötik. Ehhez először a középső csarnok alatt pincét alakítanak ki.

A MÁV számításai szerint az építkezéshez 2000-es árakat alapul véve 10 milliárd forintra van szükség. A mozdonyfogadó és indítócsarnok tetőcseréje a rekonstrukció I. ütemnében 1998-ban befejeződött. Ez közel 3 milliárd forintba került. A MÁV Rt. új vezetése néhány hónapon belül készül el a vállalat új üzleti stratégiájával - közölték a kommunikációs igazgatóságon. Ez alapján dől el, hogy mikor kezdődhet az építkezés. Az állami pénzek mellett számítanak befektetőkre is, akiket pályázat útján választanak majd ki. A főépítész-helyettes tájékoztatása szerint az építési engedélyeket már megkapták.

VONATTAL MAGYARORSZÁGONhttp://www.partnerlink.hu/cgi-bin/clickthru.cgi?id=6762237376676573006467767123647369797784737270677263&page=http://www.fokuszonline.hu/cgi-bin/start.cgi/apps_fokusz/display/index.html?termek.id=62215&tag=1a fokuszonline könyvajánlata

A tervek szerint a föld alatti új utastérben látványlift, mozgójárda és mozgólépcsők segítik, gyorsítják a közlekedést. A csarnokban üzletek, éttermek sorakoznának, a tervezés előtt felméréseket készítettek, hogy milyen egységekre volna a legnagyobb igény. Az átalakítással jelentős bevételekre számít a vállalat. Szintén az új üzleti stratégia alapján kezdenek majd bele a Thököly úti oldalszárny, vagyis a Lotz-terem rekonstrukciójába, a tervek ehhez is készen állnak.

A MÁV 88 milliárdot fordít beruházásokra az idén/uzletinegyed/hirek/vallalatihirek/20030225amav.html