Olimpia: nehezen mondja ki a nemet a kormány

Vágólapra másolva!
Az eddig közöl információk alapján meglepő lenne, ha a kormány támogatná az olimpiai pályázatot, de nehéz lesz ezt a döntést meghoznia. A MOB elnöksége már egyhangúlag támogatásáról biztosította az esetleges pályázatot, a fővárosi közgyűlés is hamarosan dönt majd erről. Ráadásul Medgyessy Péter is alárta tavaly tavasszal az olimpiát támogató ívet.
Vágólapra másolva!

Az olimpia megrendezésére mindig a pályázó városnak kell jelentkeznie, ezt azonban jóvá kell hagynia a nemzeti olimpiai bizottságnak. Mindezek azonban semmit sem érnek, ha a kormány nem ad pénzügyi és gazdasági garanciát, valamint nem garantálja az olimpiai chartában foglaltak betartását az országa területén.

4600 milliárd forint lenne a 2012-es olimpia/itthon/200211064600.html

A kormány nehezen fogja rászánni magát arra a döntésére, hogy nem támogatja az olimpiai pályázatot, ezért egyelőre "kerülgeti a forró kását" - értesült több forrásból is az [origo]. Megvárják, hogyan dönt a fővárosi közgyűlés, hátha már ott leszavazzák az indulást a pályázaton és így nem a kormánynak kell kimondania a nemet. Rendkívül nagyok az olimpiai rendezés kockázati tényezői - állapították meg a szerdai kormányülésén, ahol első olvasatban tárgyalták az olimpiai megvalósíthatósági tanulmányt. Egy későbbi olimpia megrendezésének gondolatától azonban nem zárkózna el Jánosi György sportminiszter sem.

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöksége egyhangúlag úgy határozott a múlt pénteken, hogy amennyiben a főváros úgy dönt, pályázik a 2012-es olimpiára, akkor támogatják ezt - mondta Schmitt Pál, a MOB elnöke az [origo]-nak, aki hozzátette: szombaton a MOB közgyűlésén is megvitatják ezt a kérdést és szavazni fognak róla. Schmitt Pál szerint az olimpiai megvalósíthatósági tanulmányban felsorolt feltételek megvalósulása esetén az ország képes megrendezni az olimpiát, így ő támogatja a pályázatot.

Demszky Gábor főpolgármester az [origo]-nak azt mondta, hogy a főváros elő tudná teremteni a szükséges pénzeket az olimpiával kapcsolatos beruházásokra, csak az a kérdés, hogy a kormány képes-e előteremteni a rá eső részt. A főpolgármester szerint nem a hajlandóság, hanem a forrás hiányzik a kormány részéről. Ez az ügy az Expóhoz hasonlóan az utóbbi időben inkább politikai kérdés lett - mondta, utalva arra, hogy ezt a témát a választási kampányban használta fel a Fidesz.

A volt sportminiszter Deutsch Tamás szerint a magyar emberek döntő többsége támogatja, hogy Budapest 2012-ben olimpiát rendezzen. A fideszes politikus a szerint ezt a széles nemzeti egyetértést fémjelzi az a tény, hogy tavaly több mint 700 ezren támogatták aláírásukkal az olimpiarendezés gondolatát, köztük Medgyessy Péter miniszterelnök is. Deutsch egy reggeli tévéműsorban arról beszélt, hogy az ország alkalmas lehet a 2012-es olimpia megrendezésére.

2012-ig 920 milliárd forint plusz pénzt kellene találni a költségvetésben az olimpia miatt: ez az összeg nem tartalmazza az olimpia nélkül is megvalósuló infrastrukturális beruházásokat, valamint a várható bevételeket (400 milliárd), a magántőkét (450 milliárd) és az EU-támogatásokat (750 milliárd forint) is levonták a 4600 milliárdos összköltségből a tanulmány szerint. Ráadásul az olimpiai megvalósíthatósági dokumentum szerint átlagosan az évtized végéig évi 4,5-4,7 százalékos GDP-növekedés szükséges ahhoz, biztosíthatóak legyenek az olimpiai és infrastrukturális beruházások. Ez is jelentős kockázati tényező: 2002-ben 3,3 százalékos lesz a GDP növekedés, idén sem valószínű, hogy eléri a 4 százalékot. Az olimpiai rendezés veszélyezheti az egészségügy és a mezőgazdaság rendbetételét, a nyugdíjreformot, későbbre tolódhat az euró bevezetése, valamint megszorító intézkedések megtételére is kényszerítheti az aktuális kormányt - áll a tanulmányban