Szabad az út a NATO-kamionok számára

Vágólapra másolva!
Megkezdődött a NATO 16 kamionjának beléptetése Rajkánál, rakományuk személyi védőfelszerelés. Az MTI értesülését megerősítette a Honvédelmi Minisztérium. A magyar parlament február 24-én adta meg az engedélyt a Törökország védelmének megerősítését szolgáló NATO-szállítmányok áthaladására.
Vágólapra másolva!

Megkezdődött a szlovák-magyar határon, Rajkánál az első olyan közúti szállítmány beléptetése, amely Törökország védelmére szállít eszközöket. Az MTI úgy tudja, hogy Rajkánál 16 Németországból érkező holland kamion az annak megfelelő procedúra lebonyolítása után elindult végcélja felé. Sipos Jenő, a VPOP szóvivője szerint rendben zajlik a beléptetés. A kamionok mindegyike személyi védelmi felszereléseket szállít, és a bulgáriai Burgaszon keresztül érkezik majd Törökországba. A szállításért egy az Egyesült Államok által megbízott holland szállítmányozó cég felelős.

Bocskai István, a Honvédelmi Minisztérium kommunikációs főigazgató helyettese megerősítette az MTI információját. Hozzátette: a napokban nem várható hasonló szállítmány. Azt is elmondta, hogy ilyen jellegű vasúti szállítmányokról még nem kaptak jelzést.

Háborús előkészületek a kuvati-iraki határon/nagyvilag/20030307atvagtak.html

A Törökország védelmének megerősítését szolgáló NATO-szállítmányok magyarországi áthaladásához az Országgyűlés február 24-én járult hozzá. Törökország az iraki válsággal kapcsolatban kérte a NATO-tól, hogy vezényeljen légterébe elektronikus légi felderítő AWACS-gépeket, telepítsen területére Patriot légvédelmi rakétákat és küldjön tömegpusztító fegyverek elleni szakszolgálatot.

Bocskai István közlése szerint a magyar hozzájárulás megadása óta naponta átlagosan 10-20 katonai repülőgép használja az ország légterét. Mint mondta, volt olyan nap, hogy 60, de olyan is, hogy csak néhány repülőgép repült át az ország területe fölött. Hangsúlyozta: egy esetleges iraki akció megkezdésekor nem erősödik meg ez a forgalom, hiszen addigra már befejeződnek a Törökországba irányuló szállítások. Hozzátette: a hozzájárulás Törökország védelmének megsegítésére született, nem pedig egy esetleges katonai akciót szolgál.