Kovács szerint eszközökkel is segíthetjük a NATO-t

Vágólapra másolva!
Kovács László külügyminiszter szerint Magyarország fel tud ajánlani felszereléseket is Törökország védelméhez. Korábban a Honvédelmi Minisztérium kommunikációs főigazgatója azt nyilatkozta az [origo]-nak, hogy a felkérések ellenére sem küldünk eszközt az Irak elleni esetleges háborúba.
Vágólapra másolva!

Valószínűleg hétfőn kap tájékoztatást a kormány arról, hogy vannak-e olyan katonai eszközei Magyarországnak, amelyeket nélkülözni tud. A Honvédelmi Minisztérium vizsgálja annak lehetőségét, hogy Magyarország milyen katonai felszerelésekkel és eszközökkel tudja Törökország védelmének megerősítését szolgálni - közölte szombaton a külügyminiszter. "Azt gondolom, föl tudunk valamit ajánlat Törökország védelméhez" - mondta Kovács László. A külügyminiszter hozzátette: ez nem az Irak elleni esetleges katonai akcióban való részvétel lenne, hanem egy esetleges iraki csapás elhárítását szolgálná.

Juhász Ferenc honvédelmi miniszter február 27-én azt mondta: Magyarország nem készül arra, hogy Törökország katonai védelméhez erőket, eszközöket ajánljon fel. Ezzel egybehangzóan nyilatkozott pénteken az [origo]-nak a Honvédelmi Minisztérium kommunikációs főigazgatója. "A felkérés ellenére semmilyen eszközt nem küldünk Irakba, még gázálarcot sem" - mondta Matyuc Péter, aki hozzátette: Magyarország a taszári bázis átengedésével, valamint Törökország védelmének érdekében a légterének és a vasúti vonalainak használatának engedélyezésével tesz eleget a szövetségi kötelezettségeinek.