Vágólapra másolva!
A március elsejei cigány önkormányzati választást megnyerő Demokratikus Roma Koalíció három tagszervezete továbbra is megosztott arról, melyikük adja az önkormányzat elnökét. A Cigány Szervezetek Országos Szövetsége korábban Kövesi Vilmost, a Roma Parlament pedig Horváth Aladárt jelölte a posztra, az állandó viták miatt azonban az ő jelölésüket az önkormányzati választás előtt levették a napirendről. A cigány önkormányzat szerdán tartja alakuló ülését.
Vágólapra másolva!

Viták osztják meg az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) 53 mandátumából 51-et megszerzett Demokratikus Roma Koalíciót (DRK) egy nappal a testület alakuló ülése előtt - erősítette meg az MTI értesülését kedden Kövesi Vilmos, a Cigány Szervezetek Országos Szövetségének (CSZOSZ) alelnöke. A DRK-nak a CSZOSZ mellett még két másik szervezet a tagja, a Magyarországi Roma Parlament, valamint a Magyarországi Cigány Szervezetek Fóruma.

Kövesi elmondta: a DRK vezetői abban már megállapodásra jutottak, hogy Kolompár Orbán, a Magyarországi Cigány Szervezetek Fórumának (MCF) vezetője legyen az OCÖ ügyvezető elnöke, arról azonban még nem alakult ki konszenzus, ki vezesse az országos önkormányzatot.

A CSZOSZ korábban Kövesi Vilmost, a harmadik tagszervezet, a Magyarországi Roma Parlament (MRP) pedig Horváth Aladárt ajánlotta e tisztségre, ám hetekkel a megismételt országos cigány elektori gyűlés előtt a DRK vezetése úgy határozott: visszavonják a jelöléseket, és majd az alakuló ülésen hoznak döntést az elnökjelöltről.

A szerdára meghirdetett tanácskozás több résztvevője is úgy nyilatkozott kedden az MTI-nek: a kulcskérdés az, megváltoztatják-e az ülésen az elnökválasztás szabályait, és az összes képviselő kétharmada helyett, elegendő lesz-e a többség támogatása e személyi döntésnél. A CSZOSZ ugyanis 20, az MCF 18, az MRP pedig 13 hellyel, míg az előző OCÖ-t irányító Lungo Drom koalíciója 2 mandátummal rendelkezik a március 1-jén megválasztott grémiumban.

Ha tehát csökkentik az elnökválasztáshoz szükséges arányt, elvben már a DRK két tagszervezetének összefogásával - így a harmadik koalíciós társ kihagyásával - választhatnak elnököt.