Vágólapra másolva!
Influenzajárvány bontakozik ki az országban, Nógrád megye kivételével mindenhol nagyszámú megbetegedést jeleztek - közölte Csehák Judit egészségügyi miniszter a szerdai kormányülés után.
Vágólapra másolva!

A miniszter közlése szerint az elmúlt héten 77 ezren jelentkeztek influenzaszerű megbetegedéssel orvosnál, közülük több mint 14 ezer ember táppénzes állományba került, és több mint 6 ezren valamilyen szövődményes megbetegedés miatt kaptak egészségügyi ellátást, kórházi ápolásra pedig 188-an szorultak.

A miniszter kijelentette: az egészségügyi szakemberek felkészültek a járvány kezelésére.

Az Országos Epidemiológiai Központ 14 megyéből és a fővárosból érkezett adatokat összesített: a vírussal fertőzöttek 40 százalékát a gyermekek, 25 százalékát a 15 és 24 év közötti fiatalok, 6 százalékát pedig a 60 éven felüliek tették ki a múlt héten.

Melles Márta főigazgató szerdán közölte: a megelőző héthez képest Budapesten 80 százalékkal, Győr-Moson-Sopron megyében 60 százalékkal emelkedett a megbetegedések száma, és hasonló mértékű halmozódást tapasztaltak az orvosok Borsod-Abaúj-Zemplén és Hajú-Bihar megyében is. Utóbbi két megyében a kórházakban teljes körű látogatási tilalmat rendeltek el. Veszprém és Nógrád megyében a legkevesebb a betegek száma.

A főigazgató elmondta: az ország különböző pontjairól érkezett mintákból az influenza A és B vírusa mellett RS-vírust és chlamidyát is kimutattak.