Politikai csatározás a pornó-CD-k miatt Kecskeméten

Politikai ügy lett abból, hogy a Bács-Kiskun Megyei Pedagógiai Intézet korábban olyan CD-ket küldött a helyi iskoláknak, amelyek pornóképeket tartalmaztak. Az MSZP kecskeméti szervezete a személyi felelősség megállapítását sürgeti, és az ügyben ülésezett a szocialista többségű megyei önkormányzat egyik bizottsága is. Az intézet vezetője, aki fideszes képviselő a kecskeméti önkormányzatban, már jelezte, kész a távozásra.

Az MSZP helyi szervezetének alelnöke szerdai sajtótájékoztatóján a személyi felelősség megállapítását és a konzekvenciák levonását sürgette. Molnár Tibor közölte, mivel a pedagógiai intézet vezetője egyben kecskeméti önkormányzati képviselő is, ezért a városvezetés számára szintén tanulságos lehet az ügy. Az alelnök hozzátette: a hiteles tájékoztatás hiánya, a felelős meg nem nevezése az utóbbi években "rossz szokássá vált bizonyos körökben" Kecskeméten.

A megyei önkormányzathoz tartozó pedagógiai intézet vezetője, Kohajda László az [origo]-nak elmondta, már hétfőn eljuttatta levelét az önkormányzatnak, amelyben közölte, kész a távozásra. Kohajda azt követően írta meg levelét, hogy a megyei önkormányzat egyik bizottságának múlt csütörtöki ülésén a CD-ügy volt a téma. Az igazgató nem volt jelen az ülésen, de utóbb megtudta, hogy több képviselő is a távozását sürgette.

Az önkormányzathoz hétfőn eljuttatott levelében Kohajda ezért felajánlotta, hogy közös megegyezéssel hajlandó távozni posztjáról április elsején. Az igazgató 2000 augusztusa óta vezette az intézetet, megbízatása pedig még több mint két évig tartott volna. Kohajda az önkormányzatnak írt levélben azt is közölte, végkielégítésként a fennmaradó időszakra szóló havi átlagfizetését szeretné megkapni. Az igazgató ezt az [origo]-nak azzal indokolta, hogy erre korábban is akadt példa a megyei önkormányzat életében.

Kohajda szerint a pornó-CD-k ügye csak ürügyet szolgáltatott arra, hogy a szocialista többségű megyei önkormányzat rákényszerítse a távozásra. Az igazgató ugyanis a kecskeméti városi önkormányzat fideszes képviselője is egyben, és ezért szerinte a tavalyi önkormányzati választások óta szerettek volna tőle megszabadulni.

A pedagógiai intézet vizsgálatot indított annak kiderítésére, hogyan kerültek a CD-kre a pornóképek. Az ügyben rendőrségi eljárás is indult. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztályán közölték, csak azt követően tudnak többet mondani az ügyről, ha lezárul az intézet számítógépes szerverének vizsgálata.

KAPCSOLÓDÓ CIKK