Vágólapra másolva!
A hétvégén több mint 400 ezer ember kelt át a Parlament és a Batthyányi tér között felállított pontonhídon - közölte az Európai Unió Kommunikációs Közalapítvány illetékese. A hidat este tízkor szétnyitják, majd hétfő reggel leúsztatják a Dunán Ercsiig, ahol szétszedik.
Vágólapra másolva!
Forrás: MTI
Forrás: MTI

Több mint 400 ezren keltek át az Európa-hídon a hétvégén. Ezt az Európai Unió Kommunikációs Közalapítvány (EUKK) szervezőbizottságának illetékese közölte vasárnap este, kevéssel a pontonhíd zárása előtt. Elmondta: mindenki feljuthat a hídra, aki este fél tízig a helyszínre érkezett.

Az EUKK munkatársa szerint a híd sikeres volt, ezt bizonyítják a híd-könyvek is, amelyekbe a látogatók beírhatták véleményüket. A hidat 22 órakor szétnyitják, a leúsztatás Ercsi felé pedig hétfő reggel kezdődik - tette hozzá. Az Európai Unió Kommunikációs Közalapítvány az uniós csatlakozást népszerűsítő kampánya részeként építtette a hidat.ű

A 4 méter széles, 453 méter hosszú létesítményt 132 nagy méretű nemzeti színű szélforgó, 100 európai uniós zászló, éjszaka pedig fáklyák díszítették. Az Európa-hidat péntek este nyitották meg. A pontonhídon a nemzeti színű szalagot Pat Cox, az Európai Parlament elnöke, Medgyessy Péter kormányfő és Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke együtt vágta át.

Az EUKK korábbi közlése szerint az Európa-híd nappali látványelemeire 12 millió forintot, a fáklyákra 2,3 milliót, a műszaki lebonyolításra mintegy 7 milliót, az energiaellátásra 1,2 milliót, a színpad és a kordonok felállításra 3,5 milliót, míg a műsorokra és eseményekre 20 milliót költenek.