Megszüntetné a közlekedési pontrendszert az MSZP

Vágólapra másolva!
A közlekedési pontrendszer megszüntetését kezdeményezi az MSZP frakciója. Juhász Gábor frakcióvezető-helyettes szerint a pontrendszer nem hozta meg a várt eredményt, fenntartása pedig túl sokba kerül. Az MSZP frakciójának hétfői ülését követően az is elhangzott: kisebb mértékben fog emelkedni a gázár azok számára, akik évente 3000 köbméternél kevesebb gázt fogyasztanak.
Vágólapra másolva!

Az MSZP hétfői frakcióülését követő sajtótájékoztatón Juhász Gábor frakcióvezető-helyettes közölte, a frakció kezdeményezi a kormánynál, hogy a közlekedési szabálysértéseknél alkalmazott pontrendszert annak felülvizsgálata után szüntesse meg.

Juhász szerint a pontrendszer alkalmazása nem hozta meg a várt eredményt, és fenntartása sok pénzzel jár. Hozzátette, az erről szóló törvénymódosítást Katona Bélával közösen fogják előterjeszteni.

A tájékoztatón szó esett a májusi gázáremelésekről is. A május 15-ével hatályba lépő 12 százalékos gázáremelés a gázár-kiegészítés után csak az évente 3000 köbméternél több gázt használó fogyasztókat érinti, a 3000 köbméterig terjedő fogyasztás esetében alacsonyabb lesz az áremelés mértéke - hangzott el.

Katona Béla frakcióvezető-helyettes a gázár-kiegészítést ismertetve elmondta, az 1500 köbméterig fogyasztók esetében 6, az 1500 és 3000 köbmétert fogyasztóknál pedig 8 százalékos lesz az áremelés. Az árkompenzációról szólva úgy fogalmazott, hogy az mindenkinek automatikusan, a fogyasztás mértékének függvényében jár.

A politikus ismertetése szerint az árkiegészítést követően az éves emelkedés mértéke is alacsonyabb lesz. Az 1500 köbméterig fogyasztóknak 3,72, a 3000 köbméter alatt fogyasztóknak 4,1 százalékos emeléssel kell számolniuk. Katona Béla hozzátette, a 3000 köbméternél többet fogyasztók esetében 6 százalékos lesz az áremelés éves hatása.

Adatokat említve a frakcióvezető-helyettes elmondta, a lakosság 90 százaléka 3000 köbméternél kevesebbet fogyaszt, ennek megfelelően csupán a lakosság 10 százalékát érinti a 12 százalékos gázáremelés. Az árkiegészítés fedezetét a magyar termelés önköltsége és a világpiaci ár közötti különbözet adja, melyet egy alapba fizetnek be - mondta Katona Béla, hozzátéve, hogy a gázszolgáltatókkal egyeztetni fognak e kérdésről.