Az MSZP szerint túlszámláztak az Orbán-kormány szövegírói

Vágólapra másolva!
Közösen tekintette meg az Euroatlantic cég és a Miniszterelnöki Hivatal közötti szerződéseket Répássy Róbert fideszes és Juhász Gábor szocialista képviselő, a látottakból azonban teljesen más következtetéseket vontak le. Juhász szerint százmilliókat bezsebelő, viszont alig-alig teljesítő cégről van szó, Répássy viszont úgy véli: ez az ügy lufi, amit a kormányoldal fújt fel. Az Euroatlantic céggel még az Orbán-kormány idején kötöttek szerződést többek között beszédírásra, díjazásának egy részét azonban már a jelenlegi kormány fizette ki.
Vágólapra másolva!

Répássy Róbert fideszes képviselő és Juhász Gábor az MSZP frakcióvezető-helyettese kedden a Miniszterelnöki Hivatalban megtekintették az Euroatlantic nevű cég szerződéseit. A szerződések ügyében jelenleg a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálatot folytat. A céggel - amely többek között beszédírási munkákat végzett - még az előző kormány kötött szerződést, a teljesítés után járó pénz egy részét azonban már a jelenlegi kormány fizette ki.

A képviselők ugyan közösen tekintették meg a dokumentumokat, távozásuk után azonban egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tettek. Juhász Gábor elmondása szerint az Euroatlantic egy nagy összegben számlázó, viszont alig-alig teljesítő cégként dolgozott a kormánynak, Répássy szerint viszont a látottak alapján a teljesítés és a követelés arányban áll egymással.

A szocialista politikus példaként említette, hogy egy rendezvényre - amelyen pedagógusoknak adtak át számítógépeket - a cég négyoldalas beszédet, valamint egy két és fél oldalas úgynevezett kérdezz-feleleket készített Stumpf István akkori kancelláriaminiszternek, és mindez 9 millió 320 ezer forintba került. A cég ráadásul más alkalmakkal külső cégeket bízott meg, majd a megbízási díjnál jóval nagyobb összegben nyújtott be számlát - tette hozzá a képviselő.

Juhász szerint a cég azért juthatott ilyen megbízásokhoz, mert az ügyvezetője, Fellegi Tamás tagja volt a Bibó Szakkollégiumnak a 80-as évek végén, szerkesztette a Századvég folyóiratot, és ott volt alkalma kapcsolatokat építeni Stumpf Istvánnal, valamint Orbán Viktorral és más Fidesz-alapítókkal. (Stumpf István az intézmény igazgatója, Orbán Viktor és a Fidesz több alapítója pedig lakója volt a kollégiumnak.)

Azzal kapcsolatban, hogy a cég a díjazások egy részét tavaly októberben, a mostani kormánytól kapta meg, Juhász közölte: mivel a szerződések törvényesek voltak, nem tehettek mást, mint elszámolni velük, mert csak így lehetett lezárni ezt az ügyet.

Répássy Róbert fideszes képviselő emlékeztetett arra, hogy a céget részben az Orbán-kormány idején, részben pedig a mostani vezetés alatt fizették ki. Az ellenzéki politikus felhívta a figyelmet arra is, hogy csak azokat a díjakat fizették ki a cégeknek, amelyeket teljesítettek.

A vitatott beszédírási megbízásokkal kapcsolatban elmondta, hogy ezeknek a díjazása csak a teljes összeg 0,1 százalékát tette ki. Répássy hozzátette: számításai szerint egy beszéd díja átlagosan 175 ezer forint volt. A politikus szerint az Euroatlantic ügye egy lufi, amit csak azért fújt fel a kormányoldal, hogy ezzel eltereljék a figyelmet a Werber-tanulmány körüli ellentmondásokról.

A két képviselő nem tudta megtekinteni az összes szerződést, mivel egy részük a kulturális, illetve az informatikai tárcánál találhatóak. Juhász Gábor jelezte, hogy felkeresi az említett minisztériumokat, hogy azokat az iratokat is áttanulmányozza.