Nem változnak a pártpreferenciák

Vágólapra másolva!
Stabil a pártok támogatottsága a parlamenti választások óta. A múlt nyáron kialakult és hónapokon át folyamatosan tartó MSZP-előnyt az önkormányzati választások felerősítették. Az év fordulójától azonban visszaállt az őszi kiinduló állapot: a szocialista párt előnye az összes választókorú körében jelenleg 7, a biztos pártválasztók körében 11 százalékpont - derül ki a Szonda Ipsos közvélemény-kutatásából, amit a Népszabadságban tett közzé.
Vágólapra másolva!

A stabilitás jellemzi a politikai erőviszonyokat a parlamenti választások óta. Múlt év júliusát követően az MSZP 36 és 40 százalék közötti támogatottsággal rendelkezett. Táborának kiegyensúlyozottan erős aktivitásának köszönhetően a biztos pártválasztók körében is viszonylag állandó, 50-55 százalék közötti arányokat regisztrálhattunk. A Fideszre jellemző mutatók is kevéssé változtak, az összes választókorú 26-30, az aktív szavazói kör 35-40 százalékának támogatását élvezte az elmúlt háromnegyed évben.

Kisebb pártok szinte alig vesznek részt ebben a versengésben. Állandónak mondható az SZDSZ támogatottsága. A három százalék körüli szavazótábor nem változik, egyedül a pártot második kedvencként megemlítők magas, 12-14 százalékos aránya jelenthet vezetőiknek reményt. Csökkentheti viszont bizakodásukat, hogy az SZDSZ-t tartalék pártként megnevezők túlnyomórészt (92 százalékban) elkötelezett szocialista támogatók. Hasonló helyzetben van a másik térfélen álló MDF is. Nem tud előbbre lépni az egy százalékról, de a választópolgárok 10-12 százaléka érdemesítené egy második voksra. Ők javarészt, 85 százalékban fideszesek.