Közlekedés - szombat

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Budapest

Ma reggel 7.00 órától megkezdik a Flórián téri felüljáró Árpád hídra vezető ágának felújítását. Emiatt a Szentendrei úton az Árpád híd felé tartó forgalmat a Kórház utcánál a tavaly felújított ágra terelik rá, majd a hídfőnél a villamosvágányokat keresztezve érik el az eredeti útpályát. Az Árpád híd felől a Szentendrei út irányába tartók a felüljáró mellet elhaladva 2 sávból kanyarodhatnak jobbra. A Szentendrei útról az Árpád fejedelem útjára a Vörösvári útra jobbra kanyarodva és a villamosmegálló után visszafordulva lehet eljutni. Az Árpád híd Pestre vezető oldalán végig leszűkítették a sávokat és 50 km/órás sebességkorlátozást vezettek be, mivel felújítják a járdát.

Tart a Bocskai út - Fehérvári út csomópont átépítése. A Bocskai úton irányonként két sáv járható, a Kosztolányi Dezső tér felé vezető belső sáv forgalmát a szembejövők oldalára terelik át. A Fehérvári úton a Kanizsai utca és a Bocskai út között tilos megállni, mert megkezdődnek az ideiglenes végállomások kialakításának előkészítő munkálatai. Az átépítések miatt a 3-as autóbusz mától terelőúton jár. A Karinthy Frigyes úton a Móricz Zsigmond körtérnél lévő parkolóban ideiglenes autóbuszmegállót létesítettek, emiatt ott is tilos megállni.

A hétvégén mossák a Margit hidat. Szombaton Pest felé, vasárnap a Budára vezető oldalon dolgoznak 9-14 óráig, a külső forgalmi sávot szakaszosan lezárják a forgalom elől.

A Kőbányai Vásárvárost övező útvonalakon a kiállítás miatt erős forgalom, torlódás várható. Érdemes az Örs vezér teréről sűrűbben induló EXPO járattal utazni.

Vidéki utak

Az M1-es autópálya bicskei szakaszán híd-és burkolat felújítás kezdődött. A főváros felé haladó forgalmat a 41-es és a 39-es km között a kapaszkodó és a leálló sávba terelik. A 6-os főúton Dunaföldvárnál építési munkák kezdődtek. A 90-es km-nél a fél útpályát lezárták. Jelzőlámpa irányít.

A 37-es főúton Szerencsen a 27-es km- nél körforgalmi csomópont épül. A munka félpályás lezárással jár. A 44-es főút gyulai elkerülő szakaszán a 134-es km-nél gyalogos aluljáró épül. Félpályás lezárás érvényes. Az 53-as főúton Kiskunhalason javítják a burkolatot, 15.00 óráig munkagépek okoznak útszűkületet.

Rendezvény miatt lezárják Karcagon a Tilalmasra vezető út egy szakaszát 12-től 16 óráig. Kerékpárosok versenyeznek a 65-ös főúton Szakály és Tamási között. A mezőny elhaladásakor, 11-től 12 óráig a főutat fél szélességben lezárják, rendőrök irányítják a forgalmat. Reggel 6-tól holnap este 6-ig lezárják Érden a Diósdi út és Érd-felső megállónál lévő vasúti átjárót. Ma 22.00 órától vasárnap 22.00 óráig nem közlekedhetnek a 7,5 tonna össztömeg feletti teherjárművek. Országszerte száraz utakon autózhatnak, csapadék nincs, s ma reggel köd sem zavarja a biztonságos közlekedést.