Perlik a Lilly Hungáriát a megfigyelési ügy miatt

Vágólapra másolva!
A Posys Kft. már akkor is gyűjtött adatokat Matejka Zsuzsáról, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) főigazgatójáról, Bánki M. Csaba professzorról és a minisztérium egyik volt vezetőjéről, amikor Németh Attila marketingmenedzser még nem is dolgozott a Lilly Hungária Kft.-nél. A Lilly ügyvezetője mégis azt állította egy Népszabadságnak adott interjúban, hogy Németh rendelte meg az adatokat. Az érintett ezért bepereli a céget és a lapot is - írja a Maqgyar Hírlap.
Vágólapra másolva!

A Lilly Hungária Kft. volt marketingmenedzsere, Németh Attila személyiségi jogi pert indít Nancy E. Woolf, a Lilly Hungária Kft. ügyvezető igazgatója és a Népszabadság ellen. Németh szerint abban a hamis színben tüntették fel, mintha ő rendelte volna meg állami tisztségviselők megfigyelését a Posys Kft.-től - írja a Magyar Hírlap.

A Posys Kft. üzleti hírszerzést végzett a Lilly Hungária Kft.-nek a cég egyik gyógyszerének milliárdos állami támogatásával összefüggésben. A nyomozás során adatokat gyűjtöttek Matejka Zsuzsáról, az OEP főigazgatójáról, s azok alapján megkérdőjelezték pártatlanságát. Elek Csaba OEP-főtanácsadóról, aki kedvezőtlenül nyilatkozott a Lilly gyógyszeréről, zsarolásra alkalmas adatokat továbbítottak. A konkrét gyógyszer finanszírozásáról szakmai véleményt kiadó Bánki M. Csaba professzort pedig egy rendezvényen követték. Egy, az egyik versenytárs ügyvezetőjével baráti viszonyban álló volt minisztériumi vezetőt szintén megfigyeltek.

Nancy E. Woolf, a Lilly Hungária Kft. ügyvezetője korábban azt nyilatkozta a Népszabadságnak, hogy két volt munkatársuk kérte - a vezetők tudta nélkül - az adatokat a Posystól. Ezt a két munkatársat ezért elküldték. Az egyik menesztett - Németh Attila volt marketingmenedzser - azonban kijelentette: nem a megfigyeléseket rendelték meg, hanem csak a megfigyelésekről készült jelentéseket kérték. Azt akarták ellenőrizni, hogy milyen jellegű információkat rendelt a Posystól Balázs Péter, a Lilly Hungária Kft. kormányzati kapcsolatokért felelős igazgatója. Mielőtt azonban ez kiderülhetett volna, elbocsátották őket.

A Posys Kft. a múlt héten három elektronikus levéllel kívánta bizonyítani, hogy Németh Attila rendelte meg az adatgyűjtést. A volt menedzser 2002. december 14-én kelt e-mailjében a cég egyik versenytársáról és az Elek Csabáról szóló "anyagot" kérte.

A Magyar Hírlap birtokában levő dokumentumok és az igazságügyi szakértő véleménye ugyanakkor kizárja, hogy a volt menedzser rendelte volna meg a megfigyeléseket. Németh Attilát ugyanis csak 2002. augusztus 1-jétől alkalmazta a Lilly Hungária Kft, a megfigyelések többsége viszont korábban történt.

A Bánki M. Csaba professzorról szóló jelentést 2002. április 22-én készítette a Posys Kft. Az igazságügyi szakértő megállapította: az utolsó mentést a Posys egyik tulajdonosa végezte el az adathordozón ebben az időpontban. Matejka Zsuzsáról pedig először 2002. március 18-án gyűjtöttek adatot. A volt minisztériumi kabinetfőnök-helyettes megfigyeléséről szóló jelentések 2002. április 29-én és május 13-án készültek.

Ezek szerint Németh Attila nem lehetett a megrendelő, hiszen akkor még nem dolgozott a cégnél. December 14-én amúgy sem lehet áprilisban elvégzett figyelést megrendelni. Elek Csaba OEP-főtanácsadóról 2002. szeptember 9-én készült a Posys jelentése. Ekkor már a a Lillynél dolgozott Németh Attila. Egy magánnyomozó is végzett környezettanulmányt, de ez a főtanácsadó szomszédja szerint szeptember végén történt. Németh Attila ezért december 14-én ennek a megfigyelésnek sem lehetett a megbízója - írja a Magyar Hírlap.