Megkezdődött az orális szexet ajánló képviselő pere

Vágólapra másolva!
Kedden kezdődött Malinák Árpád pere, akit azzal vádolnak, hogy visszatartotta az általa foglalkoztatott polgári szolgálatosok egymillió forintnyi illetményét. A vádiratban az is szerepel, hogy orális szexet ajánlott fel két fiatalnak, akik fel akarták magukat vetetni hozzá polgári szolgálatosnak. A képviselő a tárgyaláson visszavonta korábbi részleges beismerő vallomását - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

Visszavonta a rendőrségen tett részleges beismerő vallomását Malinák Árpád kunszentmiklósi képviselő perének keddi tárgyalásán - írja a Népszabadság. A képviselőt még 2002 októberében tartóztatták le, az ügyészség társadalmi szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozója által üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett vesztegetés bűntettével, illetve csalással, magán- és közokirat-hamisítással vádolja.

Malinák a bíróságon állította, minden esetben átadta a polgári szolgálatosoknak járó havi illetményt, de volt olyan eset, hogy egyes fiatalok felajánlották ezt az egyesület javára - írja a Népszabadság.

Malinák az ügyészség szerint a Kiskunsági Ifjúsági és Kulturális Egyesület elnökeként papíron foglalkoztatott polgári szolgálatos fiatalokat, cserébe rendszeresen visszatartotta a munkaügyi központ által részükre folyósított járandóságot. Malinák összességében több mint egymillió forintot használt fel saját céljaira, miközben a fiatalokkal aláíratta a kifizetésről szóló ívet.

A Bács- Kiskun Megyei Főügyészség által elkészített vádiratban az is szerepel, hogy két - az egyesületben polgári szolgálatukat letölteni kívánó - fiatalt csak azzal a feltétellel vett volna fel, ha megengedik, hogy orálisan kielégítse őket. A fiatalemberek a vádirat szerint nem vállalták az aktust.