Házi őrizetben a bélyeghamisítási ügy gyanúsítottja

Vágólapra másolva!
Az okmánybélyeg-hamisítási ügyben meggyanúsított fővárosi ügyvédnő részére szigorított házi őrizet mellett lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el a Budai Központi Kerületi Bíróság. A gyanúsítottat egészségi állapota miatt nem helyezték előzetes letartóztatásba.
Vágólapra másolva!
Őrizetben az okmánybélyeg-hamisítás fő gyanúsítottja/itthon/20030326orizetben1.html

A jelenleg rendelkezésre álló bizonyítékok szerint az ügyvédnő ez év januárjában több alkalommal valótlan tartalmú keresetleveleket készített. Ezekre több százezer forint értékben hamisított okmánybélyegeket ragasztottak az ügy más, korábban előzetes letartóztatásba helyezett gyanúsítottjai. Több megyében számtalan hasonló tartalmú keresetlevelet találtak, amelyeken összességében több millió forint értékű hamis okmánybélyeg volt.

Az ügyvédnő egy hónapig tartó bujkálás után kedden önként adta fel magát. A nőt nagy értékű bélyegre elkövetett bélyeghamisítás bűntettével gyanúsítják, melyért a törvényt szerint akár öt évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható. Az ügy megítélését súlyosbíthatja az is, hogy a rendelkezésre álló adatok alapján feltehetően szervezetten elkövetett bűncselekményről van szó.

Garamvölgyi László, az ORFK kommunikációs igazgatója korábban úgy nyilatkozott: a rendőrség szerint a bélyeghamisítási ügy kulcsfigurája lehet az ügyvédnő, aki ellen elfogatóparancs volt érvényben. Az ügyben korábban már Vas megyében két embert előzetes letartóztatásba helyeztek.