Vezetői leépítés a honvédségnél

Vágólapra másolva!
A minisztériumi és a katonai vezetésben létszámstopot rendelt el Juhász Ferenc, a honvédelmi tárca irányítója. Az április elsejétől életbe lépő korlátozás csak az első lépés, amely a vezetői szintet érinti a hadseregben, nyáron ugyanis a tárcánál és a vezérkarnál lévő ezer beosztásból minden ötödik megszűnik. Ennek oka, hogy a hadsereg vezetése még mindig túlméretezett.
Vágólapra másolva!

Juhász Ferenc honvédelmi miniszter által elrendelt intézkedést magyarázza az is, hogy sikertelen volt a kilencvenes évek elején a minisztérium és a vezérkar összeolvasztása, ugyanis csak papíron jött létre. Mindössze annyi történt, hogy a két szervezeti és működési szabályzatot egy kötetbe fűzték össze - a struktúra valós reformja nélkül - mondta az egyik vezető a Népszabadságnak.

A vezetésnél is radikálisabban csökken majd a minisztérium háttérintézményeiben dolgozók száma. Közülük minden negyedik állása megszűnik. Az érintett intézmények között van például a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem is.

Matyuc Péter, a minisztérium kommunikációs főigazgatója a létszámstop hírét megerősítette, az elbocsátásokról azonban nem kívánt nyilatkozni.