Közlekedés - szerda

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Budapest

Javítják az útburkolatot, napközben munkagépek okoznak útszűkületet egy-egy szakaszon a Máriaremetei úton, a Váci úton, a Váci úti felüljárót, Zuglóban a Mogyoródi úton, a Régi Fóti úton.

A Fogaskerekű Vasút péntekig csak a városmajori végállomás és az Orgonás megálló között jár, mert átépítik az Esze Tamás megállóhely peronját. A Moszkva tér és a Svábhegy között a 21-es busszal, a Svábhegy és a Széchenyi hegy között fogaspótló buszokkal lehet utazni.

A 32-es és a 62-es autóbuszok a kőbányai városközpont felé terelőúton járnak, mert a Kőbányai úton a Mázsa térnél a vasúti híd alatt mindkét irányban sávlezárás nehezíti az áthaladást. A Könyves Kálmán körút és a Mázsa tér között irányonként továbbra is csak egy sáv járható.

A Fehérvári út-Bocskai út csomópontban aluljárót építenek, emiatt: a 18-as villamos a Szent János Kórháztól, a 41-es pedig Kamaraerdőtől csak a Bocskai útig jár. A 47-es szerelvények mindkét végállomásukról szintén a Bocskai útig viszik az utasokat, de a kereszteződésen nem haladnak át. A BKV két tehermentesítő gyors buszjáratot is indított - 7C és 47V jelzéssel -Albertfalva és Budafok térségéből az Erzsébet hídon át Pest belvárosa felé. A buszok munkanapokon a reggeli és a délutáni csúcsforgalmi időszakban (6.00-8.30-ig és 14-18.30-ig) viszik az utasokat. A csomópontnál jelentősen megváltozott a forgalmi rend az építési munkák miatt.

A Kelenhegyi úton közműépítés miatt nem lehet közlekedni a Szent Gellért tér és a Kemenes utca között május közepéig.

A Budai alsó rakparton a Petőfi híd hídfője közelében útszűkületre kell számítani, mert egy gyalogos átkelőhelyet alakítanak ki.

Folytatódik a Flórián téri felüljáró Árpád hídra vezető ágának felújítása. Az Árpád híd Pest felé vezető oldalán felújítják a járdát, ezért sávszűkítésre és sebesség-korlátozásra készüljenek.

A Budai Várban az Országház utcában folytatják a csatorna felújítást a Szentháromság tér és a Petermann bíró utca között. A munkaterületnél csak egy szűk sáv járható, a Várbusz forgalma zavartalan.

A Váci út angyalföldi szakaszán a Szekszárdi utca és az Árva utca között egy új csomópont épül, ezért mindkét irányban sávlezárásra kell számítani. A Tüzér utcában a Bulcsú utca és a Dévai utca között nem közlekedhetnek, a Kassák Lajos utca felé kerülhetnek.

A Jászberényi úton a Tárna utca után útszűkület lassítja a kifelé tartó forgalmat. A Kozma utcai kereszteződésnél pedig a hónap végéig útszűkületre kell számítani, mert jelzőlámpás csomópontot alakítanak ki.

Vidéki utak

Az M1-es autópálya bicskei szakaszán felújítási munka kezdődött. Lezárták a Győr felé vezető pályát a 37-42-es km között. A kétirányú forgalom a Budapest felé vezető pályán halad. A lezárás miatt a bicskei csomópontban nem lehet Budapest irányából lehajtani, Győr felé pedig felhajtani a pályára.

A 4-es főúton Törökszentmiklós elkerülő szakaszán folytatják az építési munkákat, mindkét irányban útszűkület van. A 6-os főúton Szekszárdnál építési munkák kezdődtek. Sávlezárás miatt torlódásra kell számítani. A 7-es főúton Baracskánál a 36 - 37 km között közműépítés kezdődött. A félpályás útzár mellett, irányonként váltakozva megy a forgalom. Siófokon is építési munka miatt kell lassítani. A 37-es főúton, Szerencsen a 27-es km-nél körforgalmi csomópont épül. A munka félpályás lezárással jár. A 44-es főúton Gyulánál átépítik a kígyósi Főcsatorna hídját, Békéscsaba felé sávlezárásra kell számítani. Átépítés miatt lezárták Zalaegerszegen a Zala-hidat. Az autósok a 74-es elkerülő szakaszán juthatnak a városba.