Igazolás nélkül jár a képviselők költségtérítése

Vágólapra másolva!
A csütörtökön nyilvánosságra hozott képviselői költségtérítési kimutatásból kiderül: több olyan képviselő is felveszi az albérleti támogatást, aki Budapesthez közel lakik, és olyanok is kapnak pénzt, akik szolgálati autóval járnak. Az [origo]-nak több környező településen élő képviselő is úgy nyilatkozott, hogy nem szívesen ingázik, ezért kell neki az albérlet is.
Vágólapra másolva!
Kimutatás a 2002-es költségvetési átalányról és szállásköltségről/itthon/20030404kumutatas.html

Boros Imre független képviselő Zalaszentgrót országgyűlési képviselője. Vagyonnyilatkozata szerint van ugyan egy budapesti ingatlana, de választókerületében nincs lakása. Boros ugyanakkor a Zala megyei közgyűlésnek is tagja. A képviselő 264 ezer forint havi utazási költségtérítést és 492 ezer forint szállásköltség térítést vett fel.

Botka László MSZP-s politikus, Szeged polgármestere 214 500 forint havi költségtérítést kapott 2002-ben. Botkát legutóbb azért bírálták a szegedi közgyűlés fideszes tagjai, mert az önkormányzat egy Saabot lízingelt a polgármesternek.

Deutsch Tamás a Fidesz budapesti területi listájáról került be az Országgyűlésbe. Vagyonnyilatkozata szerint nincs lakása, így neki is jár az albérleti támogatás: havi 617 415 forintot kapott tavaly.

Doszpot Péter (MSZP) a Pest megyei Tápiószecsőn lakik, ő 165 ezer forint havi utazási térítést és 687 500 forint szállásköltség térítést vett fel. Az [origo]-nak azt mondta: hol otthonról jár fel, hol budapesti albéretben lakik. Arra a felvetésre, hogy a 45 kilométerre lévő Tápiószecsőről be lehet járni Budapestre, azt mondta: 15 éven keresztül ingázott, még rendőrként is, most nem mindig tudja ezt megoldani, időnként Budapesten alszik.

Gémesi György (MDF) Gödöllőn él, Gödöllő polgármestere is egy személyben. Útiköltségként 165 ezer forintot kapott, albérleti támogatásként pedig 620 081 forintot.

Gyürk András Fidelitas-elnök a Fidesz országos listáján jutott a parlamentbe, és vagyonnyilatkozata szerint van is egy budapesti lakása. Ennek ellenére 623 ezer forint albérleti támogatást kapott. Gyürk ezt az [origo]-nak azzal magyarázta, hogy ő Szentendrére van bejelentve, mivel a vagyonnyilatkozatában feltüntett lakásra édesapja haszonbérleti szerződést kötött, így nem ő rendelkezik vele. Arra a felvetésre, hogy Szentendréről is be lehet járni dolgozni, ahogyan azt sokan teszik, azt felelte: Budapest közelebb van, a szentendrei családi házban pedig a nővére él a családjával.

Orbán Viktor volt miniszterelnök annak ellenére kap havi 115 500 forint utazási költségtérítést, hogy volt miniszterelnökként szolgálati autó is jár neki.

Hasonlóképpen szolgálati autóval jár Szili Katalin házelnök, Pécs egyik országgyűlési képviselője is, aki 264 ezer forint havi utazási költségtérítést vett fel tavaly.

Veres János (MSZP) tavaly 264 ezer forint havi utazási támogatást és 620 081 albérleti támogatást vett fel. Veres a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei területi listáról jutott be a parlamentbe, a megyei közgyűlésnek is tagja. Veres a vagyonnyilatkozata alapján az egyik leggazdagabb országgyűlési képviselő, hat ingatlant vallott be, emellett több szántó és gyümölcsös tulajdonosa. Verest nemrég kinevezték a Pénzügyminisztérium politikai államtitkárának, emiatt viszont már nem jár neki az idén az utazási- és szállásköltség-térítési támogatás.

A polgármestereknek jár szolgálati gépkocsi, de az utazási költség térítésekor ezt sem veszik figyelembe. Így például Botka László szegedi és Gémesi György gödöllői polgármestereken kívül Kósa Lajos (Fidesz), Debrecen polgármestere is felvette a havi utazási költségtérítést, ami tavaly 264 ezer forint volt. Sajtószóvivője ugyanakkor azt mondta az [origo]-nak: bár jár az önkormányzattól szolgálati autó Kósának, csak akkor jön fel azzal a parlamentbe, ha közben városi ügyeket is intéz. Ha nem, akkor a saját gépkocsiját használja. Babák Mihály, Szarvas fideszes polgármestere; Csabai Lászlóné, Nyíregyháza szocialista polgármestere és Toller László, Pécs MSZP-s polgármestere szintén 264 ezer forintot kapott.

Tavaly, erre a kormányzati ciklusra vonatkozóan (tehát 2002 májusa és decembere között) összesen 712 millió forintot kaptak költségtérítés és szállásköltség gyanánt az országgyűlési képviselők. A költségtérítések összegét az adatvédelmi biztos állásfoglalása nyomán hozták nyilvánosságra. Az ombudsman az RTL Klub megkeresésére kezdett vizsgálatot, mert a tévétársaság hiába kérte az adatokat a parlamenttől. Péterfalvi Attila ajánlásában közérdekű adatnak minősítette a képviselők költségtérítésére vonatkozó információkat, ezért Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke engedélyezte az adatok nyilvánosságra hozatalát.

A költségtérítési általányra minden képviselő jogosult, ennek mértéke a lakóhelyük Budapesttől való távolságától függ. Ezt az összeget ugyanis elsősorban közlekedésre fordíthatják. Még a budapestiek is megkapják az alapdíjuk 70 százalékát, akik pedig 200 kilométernél is messzebb laknak, azoknak 160 százalék jár (ez 2002-ben 264 ezer forintot jelentett havonta). Kívánság szerint a képviselő választókerületének központjától, vagy ha területi listáról került be, akkor a megyeszékhelytől lehet számítani a fővárostól való távolságot. A támogatás mellett a képviselők ingyen utazhatnak a vonaton és a buszokon. A minisztereknek és államtitkároknak nem jár képviselői költség- és szállásdíjtérítés.

Kapcsándi Dóra - Kozák Dániel