Cserbenhagyásos gázolás Debrecenben

Vágólapra másolva!
Életét vesztette egy 60 éves férfi Debrecenben a Diószegi úton, miután egy kisméretű fekete színű gépkocsi elütötte. A gázoló elhagyta a baleset helyszínét. A rendőrség nagy erőkkel keresi a cserbenhagyót.
Vágólapra másolva!

Halálos kimenetelű, cserbenhagyásos közúti közlekedési baleset történt szombaton a késő esti órákban Debrecenben - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. Gyulai József rendőr főhadnagy elmondta: a város külterületén, a Diószegi úton, az úgynevezett Serli-kanyarban egy személygépkocsi elütött egy gyalogosan közlekedő 60 éves férfit, aki a mentőben életét vesztette.

A balesetet követően a személygépkocsi vezetője megállás nélkül távozott a helyszínről. Gyulai József elmondta azt is, hogy a vizsgálat eddigi adatai szerint fekete színű, kisméretű személygépkocsival okozták a balesetet.

A gépkocsi eleje, vélhetően valamelyik oldali első lámpája és a szélvédője sérülhetett meg - mondta. Hozzátette: a rendőrség nagy erőkkel keresi a baleset okozóját, s kéri a lakosság segítségét, hogy aki bármit tud a balesetről, illetve az említett színű és sérülésű személygépkocsiról, az jelezze bármelyik rendőri szervnél.