[origo] itthon

100
90

110 milliót kapnak a kisebbségi önkormányzatok

MTI|2003. 04. 08., 16:56|Utolsó módosítás:2003. 04. 08., 17:20|

Egyhangúlag elfogadta a nemzeti és etnikai kisebbségi szervezetek ez évi támogatásáról szóló országgyűlési határozati javaslatot - módosított formájában - a parlament emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottsága keddi ülésén.

A testületnek azért kellett az anyagot ismételten áttekintenie, mert néhány szervezet esetében vitatottá vált, hogy a pályázati határidőn belül nyújtották-e be anyagukat. Végül a 110 milliós keretben 11,5 millió forint elosztását változtatta meg a bizottság.

 

Ezt követően 3 országos kisebbségi önkormányzat újonnan megválasztott elnökét hallgatta meg a testület.

 

"A magyarországi ruszinok új, nyitottabb, a sokszínű közösséget erősebben integrálni kívánó testületet választottak január elején" - fogalmazott Giricz Vera, az Országos Ruszin Kisebbségi Önkormányzat elnöke a bizottság előtt. Emlékeztetett rá: a 2001-es népszámlálás adatai szerint mintegy 1100 tagot számláló közösség tavaly 31 helyi önkormányzatot választott. Hozzátette: legfontosabb feladatnak a képviselő-testület munkájának jobb megszervezését, a nemzetiségi tanárképzés, valamint három vasárnapi iskolájuk helyzetének javítását tekintik.

 

"A románság kezdettől fogva élt az önkormányzatiság adta lehetőségekkel" - fogalmazott Kreszta Traján, a Magyarországi Románok Országos Önkormányzatának újraválasztott elnöke, megjegyezve, hogy elsőként e népcsoport képviselő-testületei váltak "kakukktojás-effektus" áldozatává. Mint mondta: ha ez a folyamat tovább erősödik, akkor a következő, 2006-ban esedékes választások után veszélybe sodródhat a magyarországi románok önkormányzatisága, a nagyszámú, nem a népcsoporthoz tartozó képviselő miatt.

 

Kreszta Traján mindezek miatt sürgetőnek nevezte a kisebbségi önkormányzatokra vonatkozó jogszabályok módosítását. Szerinte nyelvi kritériumok nélkül elképzelhetetlen például a jelöltté válás.

 

Horváth Aladár, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöke a bizottság előtt arról beszélt, a viharos körülmények között megválasztott önkormányzatban jelenleg a régi és az új vezetés közötti átadás-átvétel tart, "a helyzet rendkívül kaotikus és zavaros". Mint mondta, e munka lezárulta, valamint a pénzügyi-gazdasági átvilágítás után pontos képet adhat a testület a közvéleménynek az előző évek munkájáról és forrásfelhasználásáról. Az OCÖ elnöke demokratikus, átlátható tevékenységű önkormányzatot ígért, amely lehetőséget biztosít a különböző értékek és érdekek megjelenésére, érvényesülésére.

(MTI)

Címlapsztori»

Forrás: MTI/Beliczay László Csak a TEK látja a terroristák magyar tűzfészkét Egy hosszú riport bizonygatta pár hete a köztévében, hogy a terroristák jól tudják, hol van Magyarország, és előszeretettel használják is akcióikhoz, ezért nagy ...
    Fotó: Hajdú D. András [origo] Olyan lesz, mint a Fidesz, csak népszerűtlen Kínkeserves munkával szilárdította meg a hatalmát, és amikor végre elkezdhette volna élvezni, akkor az egészbe belerondított Bajnai Gordon. Ilyen utat járt be az elmúlt ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Pintérrel is kereste a kapcsolatot Portik Egykori üzlettársa, a kecskeméti maffiaper miatt elítélt Radnai László szerint Portik Tamás rendelte el a kilencvenes évek leszámolásos merényleteit, nemcsak Prisztás ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Szürkületkor támadnak a kübekházi bestiák Hiába fordult személyesen Orbán Viktorhoz egy szúnyoginváziótól sújtott dél-alföldi falu polgármestere, egyelőre csak a határ román oldalán röpködnek a szúnyogirtó ...
    Fotó: Magócsi Márton [origo] Trafikosokra cserélte a gyerekeket a kormány Jégkrémet is árulhatnak majd a nyáron nyitó dohányboltok, miután a képviselők ezt a jogot is megadták a trafikosoknak. Az egész trafiktörvény a gyerekek védelmében ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Cigányozni vagy magyarozni veszélyesebb? Magyarellenesség miatt ítéltek el csütörtökön kilenc sajóbábonyi romát, akik rátámadtak a faluban vonuló gárdistákra. Az elmúlt években több cigányt is letöltendő ...
    Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt Stabil oldalfekvés? Hát, nem tudom Meghalt egy másfél héttel ezelőtti baleset egyik sérültje, valószínűleg azért, mert senki nem mert hozzányúlni, a mentőt várták. Az inkább nem csinálok semmit, abból baj ...
    Forrás: MTI/Mohai Balázs Orbánnak csak kívánnia kellett A VI. kerületi önkormányzat megfogadja Orbán Viktor tanácsát, és törvényjavaslaton gondolkodik, amellyel újra állami kézbe lehetne venni az egykori balettintézetet. A ...
    Fotó: Hajdú D. András [origo] Mit mond erre a Fidesz? A trafikpályázaton az ellenzék nyert, a választási regisztráció a szabadságot szolgálta, Magyarországot a balos aknamunka miatt támadják az EU-ból, a vonatjegyek nem ...
70
Electrolux EAO 3450 AAX beépíthető sütő az eluxshop.hu-tólA-10% energiaosztály, katalitikus tisztítás, nagyméretű 74 literes sütőtér, teleszkópos sütősín, digitális időzítés, süllyeszthető kezelőgombok
77.900 Ft
80
hirdetés

Olvasnivaló

Forrás: AFP Palvin Barbara eszetlenül vagány Nemzeti büszkeségünk punkos pincérnek öltözött a cannes-i vörös szőnyegen.
Forrás: Magyarok a világ nyolcezresein Nem keresik tovább Erőss Zsoltot és Kiss Pétert Eltűnt a Himaláján két magyar, miután megmászták a Kancsendzöngát.
Forrás: MTI/Marjai János Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.

Hirdetés

60
50
40

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10