Közlekedés - kedd

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Budapest

A Budavári Sikló péntekig nem jár a tavaszi karbantartási munkák miatt. Szintén nem üzemel a Libegő ma és holnap.

Folytatódnak a munkálatok a Fehérvári út-Bocskai út csomópontban és a Flórián téri felüljáró Árpád hídra vezető ágánál. Mindkét helyen forgalmi változásra számítsanak!

A Kelenhegyi úton a Szent Gellért tér és a Kemenes utca között továbbra sem lehet közlekedni. A Budafoki úton közművet javítanak a Lágymányosi utca közelében. A Szent Gellért tér felé haladóknak kell útszűkületre számítaniuk.

A XVIII. kerületben az Üllői úton a városhatárnál lévő vasúti átjárót átépítés miatt teljes szélességben lezárták, a terelőutat táblák jelzik. A IX. kerületben a Haller utcát felújítják a Nagyvárad tér és a Telepy utca között, ezért irányonként egy sáv járható.

A Jászberényi úton a Tárna utca után útszűkület lassítja a kifelé tartó forgalmat. A Kozma utcai kereszteződésnél szintén leszűkül az útpálya, mert jelzőlámpás csomópontot alakítanak ki. A Váci út angyalföldi szakaszán a Szekszárdi utca és az Árva utca között egy új csomópont épül, ezért mindkét irányban sávlezárás nehezíti a közlekedést. A Tüzér utcában a Bulcsú utca és a Dévai utca közötti útszakaszra nem lehet behajtani. A Madarász Viktor utcát is lezárták a Babér utca és az Agyag utca között.

A Nagy Lajos király útján a Kerepesi út és a Füredi utca között mindkét irányban lezárják a külső sávot, ugyanis szélesítik az útpályát. Soroksáron a Könyves utcát a Tárcsás utca és a Hintó utca között útépítés miatt mától lezárják. A terelőutat táblák jelzik.

Vidéki utak

Hószállingózás, télies, jeges útviszonyok zavarták a közlekedést kedden reggel a Dunántúlon és az északkeleti megyékben. A főutak és mellékutak burkolata sok helyen latyakos és hókásás. A szórógépek újra munkába álltak, mert nagy a csúszásveszély. A viharos erejűá szél számos helyen hordja a havat, így a látási viszonyok is korlátozottak. A meteorológiai előrejelzések szerint nap közben is lehet számítani havazásra, hózáporra, erős széllökésekre.

A személyautósoknak Hegyeshalomnál, befelé és kifelé egyaránt fél órás, míg Sopronnál fél órás a várakozási idő. A teherautósok kifelé Ártándnál egy, Rábafüzesnél egy órás és Hegyeshalomnál fél óra a várakozási idő.

Az M1-es autópálya bicskei szakaszán felújítási munkát végeznek. Lezárták a Hegyeshalom felé vezető oldalt a 37- és a 42-es km között. A forgalmat az ellenkező oldalra terelik, ahol két-két szűkített sávon haladhatnak. A lezárás miatt a bicskei csomópontot nem használhatják. A herceghalmi csomópontnál tudnak le, a Tatabánya-óvárosi csomópontnál pedig felhajtani az autópályára.

A 1-es főúton átépítik a Herceghalomra vezető út csomópontját. A 22-es km-nél most terelősziget épül, a munka útszűkülettel jár. A 4-es főút szolnoki elkerülő szakaszán 5.00-től 19.00 óráig kátyúznak, addig szakaszos útszűkületek lassítják a forgalmat. A 8-as főúton, Vasváron a 144-es km-nél a korlátok és védőhálók fenntartását végzik, sávlezárás mellett dolgoznak. Szélesítik a 65-ös főutat Siófokon. A 81-es és 83-as km között jelzőlámpa segíti a közlekedést. Átépítés miatt lezárták Zalaegerszegen a Zala-hidat. Az autósok a 74-es főút elkerülő szakaszán juthatnak a városba. A 88-as főúton Sárvárnál közművezeték-építés miatt van félpályás lezárás.