Debrecenbe megy az Álmok álmodói

Vágólapra másolva!
Debrecen a Millenáris Parkban tavaly bezárt Álmok álmodói című kiállításhoz hasonlót nyitna a városi repülőtér hangárjaiban. Az önkormányzat több tízmillió forintot különített el erre a célra. Debrecennek segítséget ígért a Millenáris Kht. is, miután az önkormányzat levélben fordult a miniszterelnökhöz és a kulturális miniszterhez a kiállítás érdekében - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

A debreceni repülőtér hangárjaiban nyitnák meg újra a Millenáris Parkban többmilliárdos költségvetéssel elkészített, 2001-ben megnyitott, majd tavaly bezárt Álmok álmodói című kiállítást, amely a magyar tudomány az ipar technika művészet és kultúra kiemelkedő személyiségeit és alkotásaikat mutatta be - írja a Népszabadság.

A debreceni önkormányzat több tízmillió forintot különített el a kiállítás megnyitására. Az eredeti tárlaton szereplő tárgyakat ugyan már visszaadták tulajdonosaiknak, ám a Millenáris Kht. vezetője, Mizsei Zsuzsa segítséget ígért a debreceni kiállítás megvalósításához, miután Turi Gábor, Debrecen kulturális ügyekért felelős alpolgármestere levélben fordult a miniszterelnökhöz és a kulturális miniszterhez a tárlat megvalósításának érdekében.

Az alpolgármester szerint ugyan az eredeti tárlat újbóli megvalósítása nem lehetséges, ám szeretnének ahhoz hasonló szellemiségű és értékrendű kiállítást létrehozni. A tárlat egy-másfél éven belül elkészülhet - írja a Népszabadság.