Többé nem titkolózhatnak a veszélyes üzemek

Vágólapra másolva!
A Magyarországon működő veszélyes üzemek száma 127, közülük 56 felső küszöbértékűnek, vagyis fokozottak veszélyesnek számít. A vállalatoknak az év végére nyilvánosságra kell hozniuk biztonsági jelentésüket a környékbeli településeken - írja a Magyar Hírlap.
Vágólapra másolva!

Sok helyütt alig pár száz méternyire a veszélyes üzemektől élnek az emberek, az állampolgárok eddig csak maximum az üzemek bűzét érezhették, arról, hogy mi is folyik a gyárkapukon belül, nem sokat tudhattak. A katasztrófatörvény azonban kimondja, hogy az embereknek joga megismerni a környezetében lévő katasztrófaveszélyt, hogy elsajátíthassa a legfontosabb védekezési szabályokat - írja a Magyar Hírlap.

A törvény tájékoztatási követelményei az év végén lépnek életbe, ekkortól kell nyilvánosságra hozni a legveszélyesebb üzemek biztonsági jelentését, hogy kiderüljön, milyen technológiával, anyagokkal dolgoznak a szigorúan őrzött gyárakban.

Az előzetes bejelentések alapján 127 ilyen veszélyes üzem működik Magyarországon - mondta el a lapnak Vass Gyula az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság ezredese. Ezekből a gyárakból egy-egy baleset során katasztrófával fenyegető anyagok szabadulhatnak el. A 127 közül 56-ot felső, 71-es pedig alsó küszöbértékű veszélyes üzemnek minősítettek.

A közelmúltban elkészültek a veszélyes üzemek biztonsági dokumentációi, ezeket az OKF szakemberei bírálják el. Ehhez kapcsolódva azokon a településeken, ahol felső küszöbértékű veszélyes üzem működik, külső védelmi tervet kell készíteni az év végéig. Ezek alapján módosítják az érintett település rendezési tervét, akár építési tilalmat is elrendelhetnek egyes övezetekben - írja a Magyar Hírlap.