A Fidesz Polgári Szövetség lesz

Vágólapra másolva!
A Fidesz - Magyar Polgári Párt Országos Elnöksége azt javasolja, hogy a párt májusi kongresszusán a szervezetet nevezzék át Fidesz - Magyar Polgári Szövetségnek. A párt vezetői támogatták a kettős tagságról szóló javaslatot, a tagozatok megalakítását, és bevennék az alapszabályba, hogy a Fidesz több mint párt.
Vágólapra másolva!
Nevet változtat a Fidesz/itthon/20030410nevet.htmlHét tagozatot alapít a Fidesz/itthon/20030402hettagozatot.html

A Fidesz legfelsőbb vezetése vasárnapi ülésén több javaslatot is elfogadott, melyeket a májusban tartandó pártkongresszusnak nyújtanak be. A párt alelnökeiből, ügyvezető elnökéből és Orbán Viktor volt miniszterelnökből álló testület ezúttal a megyei elnököket is meghívta a tanácskozásra. A kibővített Országos Elnökség több olyan javaslatot is támogat, mely az elmúlt hetekben merült fel a Fidesz megújítása kapcsán.

A névváltoztatás hetek óta napirenden van a Fideszben, eddig több változat is felmerült. Az elnökség végül azt javasolja majd, hogy a párt új neve Fidesz - Magyar Polgári Szövetség legyen. A Fideszt 1995-ig Fidesznek (Fiatal Demokraták Szövetsége), 1995 óta pedig Fidesz - Magyar Polgári Pártnak nevezik. A most elfogadott új név Martonyi János volt külügyminiszter ötletén alapszik, aki a magyar jelző nélküli, Fidesz - Polgári Szövetség nevet javasolta csütörtökön.

A Fidesz névváltoztatásban is megragadható célja, hogy a pártot lényegesen bővítsék, és a szervezet tömegpárttá váljon. Az új név arra is utal, hogy szívesen vennék, ha a 2002-es elvesztett választások után alakult polgári körök tagjai is belépnének a Fideszbe. A párt szó elhagyása a névből arra is utal, hogy a Fidesz vezetői szeretnék, ha szervezetük mozgalommá nőné ki magát. Varga Mihály az ülés után beszámolt egy ezzel kapcsolatos döntésről is: az elnökség szeretné, ha a párt alapszabályába bekerülne, hogy a Fidesz több mint párt. Ez Varga szerint azt jelenti, hogy a Fidesz a közélet egy olyan színtere lesz, ahol nem csak érdekből politizálnak az emberek, hanem egyszerűen véleményt cserélnek, beszélgetnek. Szeretnék, ha a párt holdudvarához tartozó értelmiségiek is belépnének a Fideszbe.

Orbán Viktor, aki a kongresszus egyetlen elnök-jelöltje, korábban többször kijelentette, hogy felül kíván emelkedni a pártpolitizáláson, és a teljes magyarság érdekeivel kíván foglalkozni. A párt új felépítése a tervek szerint jelentősen megváltozik: a megyék helyett az egyéni választókörzetek lesznek a helyi politizálás központjai. Várhatóan csökkentik az országos elnökség létszámát, viszont bizonyos ügyekben a párt teljes tagsága közvetlenül szavazhatna.

Az elnökség vasárnap elfogadta, hogy tagozatok alakuljanak a párton belül. Azt a javaslatot is támogatja a párt vezetése, hogy a jövőben a Fidesz tagjai más pártoknak is tagjai lehessenek, de csak azoknak, melyek az Európai Néppártban is benne vannak. Magyarországon az MDF tagja még a Fideszen kívül az Európai Néppártnak.