A Rendőrtiszti Főiskolára a legnehezebb bekerülni

Vágólapra másolva!
 Az Országos Felsőoktatási Felvételi Iroda kedden közzétett adatai szerint a Rendőrtiszti Főiskolán volt a legnagyobb, hat és félszeres a túljelentkezés. Sokan jelentkeztek még bölcsész szakokra és közgazdasági egyetemekre is. Jogra viszont idén kevesebben adták be a jelentkezési lapjukat, mint tavaly. A jelentkezők bejutási esélyei legkedvezőbbek az agrár, az informatikai, a műszaki, a tanító- és óvodapedagógus, valamint a természettudományos szakokon lesznek.
Vágólapra másolva!

Az Országos Felsőoktatási Felvételi Iroda közzétette a 2003-ban felsőoktatási intézményekbe jelentkezők adatait. E szerint idén összesen 159 525-en kérték felvételüket felsőoktatási intézményekbe. Nappali tagozatos alapképzésre 83 ezren szeretnének bekerülni, ebből 39 ezren első helyen egyetemi képzésre és mintegy 44 ezren főiskolai szakokra jelentkeztek - olvasható az iroda honlapján.

Jelentősen, 13 százalékkal nőtt a bölcsész szakokra jelentkezők száma, valamint 3-5 százalékkal többen adták be felvételi kérelmüket a gyógypedagógiai, közgazdasági, művészeti, valamint a szociális szakokra. A legnagyobb, 31 százalékos növekedés azonban a testkulturális szakoknál figyelhető meg. Ezeken a szakokon kétszeres a túljelentkezés. A legnehezebben idén is a Rendőrtiszti Főiskolára lehet bekerülni, ide ugyanis több mint hatszor annyian jelentkeztek, mint ahány embert felvesznek.

A felvételi iroda oldalahttp://www.ofi.huPálya.huhttp://www.palya.hu/Továbbtanulási tanácsadó

A jelentkezők bejutási esélyei legkedvezőbbek az agrár, az informatikai, a műszaki, a tanító- és óvodapedagógus, valamint a természettudományos szakokon lesznek. A felvételi lapok összesítése után az egyik legmeglepőbb adat, hogy a tavalyi adatokhoz viszonyítva kevesebben jelentkeztek jogi képzésre. Az iroda szerint ez azért meglepő, mert a jogi egyetemek hosszú évek óta a legnépszerűbb intézmények között voltak, ahol a jelentkezők száma folyamatosan és dinamikusan nőtt. Ez a tendencia idén fordult meg, a korábbi évek hatalmas túljelentkezése azt eredményezte, hogy az idén az első helyes jelentkezők és az összes jelentkezők száma is közel 20 százalékkal csökkent, de így is két és félszeres a túljelentkezés.

A levelező tagozatos alapképzésben korábban, 2001-ben és 2002-ben folyamatosan nőtt, idén viszont már csökkent a jelentkezők száma. A levelező tagozatos alapképzésben - az államilag finanszírozott képzést vizsgálva - a legnagyobb túljelentkezés a bölcsész, a főiskolai szintű egészségügyi szakoknál, a gyógypedagógiai, közgazdasági, műszaki és szociális szakoknál figyelhető meg. Ezekben a szakcsoportokban kettő-négyszeres a túljelentkezés.